Húsvét - Magyar Húsiparosok Szövetsége: egyre minőségtudatosabban választanak sonkát a vásárlók

Gazdaság, 2021.03.31

A fogyasztók egyre minőségtudatosabban választanak sonkát, és ez különösen húsvétkor van így, hiába nőtt a különféle sonkák ára az idén - közölte a Magyar Húsiparosok Szövetsége az MTI-vel szerdán.

A közlemény szerint évek óta folyamatosan értékelődnek föl a jó minőségű termékek, bár a járvány hatását az idei húsvétra még nem lehet pontosan felmérni. Tavaly érzékelhető volt, hogy a bizonytalanság miatt a vásárlók érzékenyebbek lettek az árakra, és egyelőre nem tudni, hogy ez meddig tart - írták. Tájékoztatásuk szerint az idén gyorspácolt sonkát kilogrammonként már 1500 forintért is lehet kapni, míg a hagyományos módon érlelt, nyers, darabolt sonka ára 2500 forintnál, a parasztsonkáé pedig 3000 forintnál kezdődik.

A drágulás a koronavírus-járvány mellett a sertéspestissel, és a gabonaárak emelkedésével magyarázható - tették hozzá. Megjegyezték, hogy a vásárlónak tisztában kell lennie azzal, hogy a parasztsonka nem ugyanazt a minőséget képviseli, mint a feleannyiért kínált gyorspácolt. A korábbi évek tapasztalatai alapján Magyarországon az éves sonkatermelés harmada húsvétkor fogy el, háztartásonként átlagosan 2,4 kilogramm. Az összes főtt-füstölt húskészítményből 7-8 ezer tonna fogy el ilyenkor, ami értékben körülbelül 15 milliárd forintot tesz ki. A szövetség nem ajánlja a kétes eredetű termékeket, főleg akkor, ha nem tüntették fel rajta a gyártót. Tanácsos ellenőrizni a jelölésén található többi információt is, különösen a szavatossági időt, valamint a termék megjelenését. A hús bizalmi termék, érdemes olyan gyártótól, olyan forgalmazótól venni, amely korábban sem okozott csalódást - olvasható a közleményben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!