Huszonöt éve indult a kereskedés a Richter részvényeivel

Gazdaság, 2019.11.22

Éppen negyedszázada, 25 éve kezdték meg a kereskedést a Richter Gedeon Nyrt. részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), ahol ebből az alkalomból ünnepélyes csengetéssel indították a kereskedést pénteken.

Végh Richárd, a tőzsde vezérigazgatója az eseményen kiemelte: a társaság részvényeinek árfolyama a bevezetés óta 44-szeresére emelkedett a kezdeti 1330 forintos - akkor még ezer forint névértékű papírokra vonatkozó - bevezetési ár után, ami nem csak a tőzsde, hanem a magyar nemzetgazdaság szempontjából is egyedülálló sikertörténetnek bizonyult.

A Richter jelenlegi súlya a BUX-indexben 21,15 százalékos, ez a 3. legnagyobb súlyú papír, és piaci kapitalizációja alapján is a harmadik helyen szerepel - ismertette. A gyógyszeripari társaság értéke az aktuális tőzsdei árfolyamon mintegy 1100 milliárd forint, a cég eddig összesen 232,5 milliárd forint osztalékot fizetett törzsrészvényei után. A vállalat papírjai mindig biztos befektetésnek számítottak, a teljesítménye és a dinamikus működése minden jelenlegi tőzsdére készülő kibocsátó számára példát állít - mondta a BÉT vezérigazgatója.

Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. elnöke elmondta: az évforduló mutatja azt, hogy megfelelően kezelte a világ változásait a cég, amihez stabil részvényesekre van szükség. Hosszú utat tett meg a Richter a tőzsdei bevezetése óta, regionális gyártóból magyarországi központú multinacionális nagyvállalattá vált, mintegy 100 országban értékesíti készítményeit, közel 50 országban leányvállalataival is jelen van, Magyarországon kívül 5 országban vannak gyártó egységei.

Orbán Gábor, a Richter vezérigazgatója elmondta: a Richter a nőgyógyászati termékeivel jelen van az egész világon. Elkötelezettek amellett, hogy a jövőben is magas hozzáadott értékű és kiváló minőségű speciális készítményeket vezessenek be a piacra, annak érdekében, hogy folyamatosan javítsák a jövedelmezőséget, és megfeleljenek a részvényesek elvárásainak. A Richter Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb kutató-fejlesztő központjával rendelkezik, és globális szinten is az egyik legjelentősebb nőgyógyászati portfóliót tudhatja magáénak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!