HVCA: emelkedéssel zárta a második negyedévet a kockázati- és magántőke piac

Gazdaság, 2022.09.27

A korábbi évek azonos időszakához képest mind összegben, mind a befektetések számában emelkedéssel zárta a második negyedévet a kockázati és magántőke piac Magyarországon - közölte az MTI-vel kedden a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (Hungarian Private Equity and Venture Capital Association, HVCA).

A szervezet tagjai három hónap alatt 39 tranzakcióval 38 vállalkozásba összesen 31,079 milliárd forintot fektettek. A HVCA honlapján közzétett korábbi statisztikák szerint az idei összeg csaknem háromszor akkora, mint amit 2021 azonos időszakában értek el, a 2020-asnak pedig több mint a négyszerese. Nőtt a tranzakciók száma is, hiszen március elejétől június végéig tavaly 34, tavaly előtt pedig 35 ügyletre került sor - írták.

A legkedveltebb beruházói célterület az ingatlan, illetve üzleti és ipari szolgáltatások piaca, ezek tették ki a teljes összeg felét, és ide érkeztek a legnagyobb értékű befektetések is. A kiszállások rangsorát az élettudományok vezetik, a 19-ből 4 erre a területre jutott. Tavaly ilyenkor jóval többször, 43 alkalommal váltak meg a részesedésüktől a tulajdonos befektetők, 2 éve viszont csak 17-szer.

A életciklus szerinti csoportosítás alapján az első körös befektetések vezetnek, az ide tartozó 18 tranzakció a befektetett összeg 61,6 százalékát adja. Több mint 6,2 milliárd forinttal ugyanakkor egy késői fázisú tranzakció volt a legnagyobb értékű. Utóbbiak a magvető és start-up befektetésekkel együtt 46 százalékot tettek ki az összes befektetésen belül a második negyedévben - olvasható a HVCA közleményében.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!