Idén 10 százalékos termelésbővülést vár a baromfitartók érdekképviselete

Gazdaság, 2021.05.06

A magyar baromfi továbbra is biztonságos, a termelés mennyisége 10 százalékkal bővülhet idén - közölte a Baromfi Termék Tanács (BTT) az MTI-vel csütörtökön, a baromfi világnap alkalmából.

Az élőbaromfi-felvásárlás mennyisége tavaly 673 ezer tonnát ért el, idén megközelítheti a 750 ezer tonnát Magyarországon. Ez meghaladja a madárinfluenza előtti mennyiséget is, hiszen a termelés azt megelőzően, 2019-ben sem érte el a 700 ezer tonnát - írták.

A szervezet üdvözölte, hogy a baromfitartók a járványok ellenére is növelik a kibocsátásukat, amit az uniós zöld megállapodás, és a takarmánydrágulás sem vetett vissza. Az élelmiszerellátás biztonságát ugyanakkor - tették hozzá - biztonsági takarmánykészletek garantálhatják, így azok létrehozását nemzetbiztonsági kérdésnek tekintik.

A közlemény szerint bíznak abban is, hogy az állategészségügyi járványhelyzetek ellen egyre hatékonyabb lesz a fellépés, mivel tartani kell azok ismétlődésétől. A BTT a védekezéshez úgy járult hozzá, hogy a tagjai számára online regisztert épített ki, így naprakész adatbázis jött létre az ország baromfitelepeiről, és egy átfogó járványvédelmi program kidolgozása is elkezdődhetett - közölték.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!