Indul a Tématerületi Kiválósági Program 2020: több mint 44 milliárd forint forrás a következő két évre

Gazdaság, 2020.06.04

A kormány újabb eszközzel ösztönzi, segíti a tudományos kutatásokat - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel csütörtökön.

A kormány már a koronavírus-járvány előtt megkezdte a tudományos intézményrendszer és tevékenység megerősítését, az elmúlt hónapok azonban rámutattak, hogy a magyar kutatók innovatív ötletei a legnehezebb helyzetekben is óriási segítséget jelenthetnek. Az intézmények kiválóságát ösztönző eddigi programok integrált támogatási konstrukcióként, Tématerületi Kiválósági Program 2020 (TKP2020) néven folytatódnak, ezt finanszírozza a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap a következő kétéves időszakban mintegy 44,3 milliárd forinttal - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese a szaktárca közleménye szerint.

A megújuló rendszer célja továbbra is az, hogy egyszerűsített formában, kutatás-fejlesztési és innovációs fókusszal támogassa az egyetemi tudásközpontokat és kutatóhelyek hatékony szakmai munkáját - tudatták.

Schanda Tamás elmondta: a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) pénteken hirdeti meg az új TKP2020 pályázati felhívást, és erről közvetlenül is tájékoztatja az érintett intézményeket.

"Nem engedjük, hogy a koronavírus okozta rendkívüli helyzet kedvezőtlenül befolyásolja, hátráltassa a felsőoktatási és más kutatóintézményekben megkezdett ígéretes programokat" - hangsúlyozta a miniszterhelyettes.

Az integrált kiválósági program keretében idén két alprogramot indít az NKFIH. Az "Intézményi kiválóság" elnevezésű alprogram a felsőoktatási törvénynek megfelelően - a korábbi Felsőoktatási Intézményi Kiválósági Program (FIKP) mintájára - benyújtott intézményfejlesztési tervek tématerületeinek támogatását teszi lehetővé. A "Nemzeti kihívások" alprogram keretében pedig a kormányzati szinten kijelölt prioritásokhoz illeszkedő, globális kihívások tudományos megválaszolását célzó úgynevezett TKP-kutatások finanszírozása folytatható - írták.

Az NKFIH a pályázati rendszer hatékonyságának javítása és további ésszerűsítése érdekében gördülékenyebbé tette a pályázás folyamatát, csökkenti a pályázók adminisztrációs terheit. Az elbírálás folyamatát is felgyorsítják, hogy az intézmények mielőbb támogatáshoz juthassanak.

A TKP2020 következő két évre szóló támogatási kerete a két alprogramra együttesen mintegy 44,3 milliárd forint, amelyből 2020-ban 18 milliárd forintot fizetnek ki. A támogatott tématerületi projektek futamideje az "Intézményi kiválóság" alprogram esetében egy év - ez a 2018-ban megkezdett FIKP-tématerületek utolsó évi támogatása -, míg a "Nemzeti kihívások" alprogramban - tehát a korábbi TKP-tématerületek továbbfinanszírozása esetén - legfeljebb két év - ismertette közleményében az ITM.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!