Ismét rekordévet zárt a Garantiqa

Gazdaság, 2022.05.26

A pandémiás helyzetben kiugró volt az érdeklődés a hazai kkv szektor részéről az állami hátterű, kedvező feltételekkel igénybe vehető intézményi kezességvállalásra. 2021-ben az MFB Csoporthoz tartozó Garantiqa Hitelgarancia Zrt. 30 éves fennállásának legsikeresebb évét zárta - közölte a társaság az MTI-vel csütörtökön.

A közlemény szerint a garantált hitelállomány a 2400 milliárd forintot is meghaladta az év végén, a portfólió volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot, a Krízis garanciaprogramban garantált hitelek állománya pedig az 1500 milliárd forintot. A kezességvállalási portfólió 651 milliárd forinttal, 51 százalékkal 1940 milliárd forintra emelkedett.

A teljes hazai kkv hitelállomány közel 36 százalékát a Garantiqa kezességvállalása biztosította 2021-ben, ami Búza Éva vezérigazgató szerint azt bizonyítja, hogy az állami hátterű, kedvezményes intézményi kezességvállalás egyébként is magas népszerűsége tovább emelkedett.

A Garantiqára komoly feladat hárult a Gazdaságvédelmi akcióterv keretében, a világjárvány negatív gazdasági hatásainak ellensúlyozására 2020-ban indított Garantiqa Krízis garanciaprogram érdemi segítség volt a mikro- kis- és közepes vállalkozásoknak. A programban 2021 végéig közel 44 ezer vállalkozás számára 1786 milliárd forintot meghaladó hitelt helyeztek ki a Garantiqa kezességvállalásával.

A Garantiqa eredményei jóval a középtávú stratégiában kitűzött célok felett alakultak, köszönhetően a rendkívüli üzleti aktivitásnak és a válság hatásainak enyhítése érdekében - a Gazdaságvédelmi akcióterv keretében - végrehajtott intézkedéseknek - írták.

A Garantiqa megalapítása óta 569 ezer ügyletben segítette a vállalkozások forráshoz jutását, kezességvállalásával 11 165 milliárd forintnyi hitelt helyeztek ki.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!