ITM: a fiatal szakemberek európai versenye megerősítette a magyar szakképzés új irányát

Gazdaság, 2021.09.25

A fiatal szakemberek európai versenyén nyújtott teljesítmények megerősítették, hogy a magyar szakképzés átalakítása jó irányba halad - mondta Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért felelős helyettes államtitkára szombaton, miután felkereste a grazi EuroSkills verseny magyar résztvevőit.

Hangsúlyozta, a versenyen minden egyes feladat projektmunka, és a magyar szakképzésben is a projektoktatás szellemiségét kívánják elterjeszteni. Pölöskei Gáborné fontosnak nevezte, hogy gyakorlati szemléletű oktatás valósuljon meg a szakképzésben.

Az ITM helyettes államtitkára rámutatott arra is, hogy a magyar versenyzők szaktudása összemérhető és versenyképes a többi európai országokéval. Az is látszik, hogy a magyar versenyzők és felkészítőik elhivatottak szakmájuk iránt, nincsenek lemaradva, sőt egyes területeken kifejezetten kiválóan teljesítenek.

Példaként említette, hogy a verseny bejárása során az ipar 4.0 kategória bemutató versenyén a német vezető szakértő meglepetésre odajött a magyar delegációhoz, és gratulált a magyar csapat teljesítményéhez, mert a rendkívül magas színvonalú tudással csapatban is tudtak dolgozni.

Bihall Tamás, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) oktatási- és képzési ügyekért felelős alelnöke az MTI-nek elmondta, a magyar az egyik legnagyobb létszámú csapat a mezőnyben például a legnépesebb német, osztrák, orosz és francia válogatott mellett.

A magyar válogatott 21 szakmában, 26 versenyzővel indult. A 21 szakmából 3 - az ipar 4.0, az ipari robotika és a szakápolás - bemutató szakma, ami azt jelenti, hogy most nem hirdetnek eredményt, hanem előkészítik a megmérettetést a következő világversenyre - ismertette az MKIK alelnöke.

Bihall Tamás hangsúlyozta, a magyar szaktudás kivételes elismerését jelenti, hogy három szakmában - épületasztalos, szépségápolás, virágkötészet - főszakértőt, és további öt területen - bútorasztalos, festő, szárazépítő, villanyszerelő, víz-, gáz- és fűtésszerelő kategóriában - főszakértő-helyetteseket adhatott a grazi versenyen. Ők koordinálják a verseny és a szakmai feladatok végrehajtását.

Magyarország az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatásával a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében az idén hetedik alkalommal vesz részt a Szakmák Európa-bajnokságán, a EuroSkills versenyen.

A EuroSkills Graz 2021 rendezvényen szeptember 22-26 között 31 ország vesz részt, a 400 versenyző 19 országból érkezett, és 38 szakmában méretteti meg magát.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!