ITM: a zalaegerszegi duális szakképző központ a kkv-k bevonását jelenti a képzésbe

Gazdaság, 2019.10.11

A zalaegerszegi duális szakképző központ a kis- és középvállalkozások (kkv) bevonását jelenti a képzésbe - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.

Pölöskei Gáborné azt mondta, hogy a kis- és középvállalkozások eddig nem tudtak részt venni a képzésben, mert nincs kapacitásuk, helyük és idejük rá. A központ létrehozásával viszont feloszthatják egymás között, hogy mely területeken vállalnak képzést - tette hozzá.

Kiemelte, hogy ily módon a diákok több, különböző eszközön tanulhatnak, de a részvétellel a kkv-k magukon is segítenek, ugyanis a jövő munkavállalóit oktatják, akiket a képzés után azonnal alkalmazhatnak.

A cégek segítenek a tananyagfejlesztésben és a képzés részét képező eszközök kiválasztásában is - fűzte hozzá.

Kitért arra is, az önkormányzat, az iskolák és a városban működő vállalkozások együttműködésével 600 millió forint európai uniós és 46 millió forint önkormányzati támogatásból megvalósuló központban jövő szeptemberben indulhat képzés.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!