ITM: akár 200 ezer munkahelyet védhetnek az új kormányzati intézkedések

Gazdaság, 2020.11.13

A vendéglátás és szabadidő területén több mint 170 ezer, a szálláshelyeknél pedig közel 30 ezer munkahely megőrzését segíthetik a legújabb lépések - mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az ágazati bértámogatási programmal kapcsolatban pénteken.

Az ITM közleménye szerint az államtitkár hangsúlyozta: a kormány célja, hogy a vírusválság miatt nehéz helyzetbe került vállalkozásokat, dolgozóik munkahelyét megvédje.

Bodó Sándor kiemelte, a támogatás maximális mértéke a minimálbér másfélszerese, személyenként bruttó 241 500 forint. A munkáltatónak emellett járulékokat sem kell fizetnie a novemberi munkabérek után. Így a munkaadó teljes bérköltségének több mint a felét is megkaphatja kompenzációként, ha nem bocsátja el a munkavállalóját, és munkabérét kifizeti.

A támogatás a tevékenységüket legalább részlegesen szüneteltetni, létesítményeiket a fertőzés terjedésének lassítása érdekében bezárni kényszerülő cégek megsegítését célozza. A vendéglátásban foglalkoztatottak átlagos havi bruttó átlagkeresete a legutóbbi adatok szerint 251 724 forint, a művészet, szórakoztatás, szabadidő gazdasági ágban dolgozóké pedig 375 276 forint volt.

A munkáltatók így munkavállalóik túlnyomó többsége esetében teljes mértékben ki fogják tudni használni a bruttó bérek 50 százalékáig terjedő bértámogatást. A juttatást bruttó 483 ezer forintos fizetésig maradéktalanul, afelett pedig a minimálbér összegének másfélszereséig lehet érvényesíteni, akár a részmunkaidőben foglalkoztatottak után is. A támogatás így érdemben segíti a bevételkiesést elszenvedő vállalkozásokat munkavállalóik megtartásában.

A foglalkoztatók egyszerűen, egyoldalas kérelem kitöltésével tudnak pályázni. A kérelmeket a telephelyük, székhelyük szerint illetékes kormányhivatalnál adhatják be. A részletes dokumentáció a munka.hu honlapon található meg.

Bodó Sándor elmondta, hogy a járvány első hullámában biztosított munkahelyvédelmi bértámogatást közel 20 ezer munkavállaló után igényelték a szálláshely és vendéglátási ágazatban. A most elérhető támogatási forma tehát akár tízszer több munkahely megtartását is szolgálhatja az érintett szektorokban.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!