ITM-államtitkár: 1076 ember képeztette át magát programozónak

Gazdaság, 2021.07.13

Több mint 40 ezren végezték el sikeresen a gazdaságvédelmi akcióterv részeként indított 8 hetes ingyenes informatikai képzést, erre épült rá a programozói képzés, amelyben 1076-an vettek részt - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

György László hozzátette, a programozónak tanulók 97 százaléka sikeres vizsgát tett, háromnegyedük pedig már el is helyezkedett a munkaerőpiacon.

Egyebek mellett korábban bolti árufeltöltőként, jogászként, tolmácsként, futárként, tanárként dolgozók is átképeztették magukat programozónak. A tanulók átlagéletkora 39 év volt, ami az államtitkár szerint azt jelenti, hogy sosem késő új szakmát tanulni.

Az Európai Bizottság szerint a válság alatt Magyarországon indított 8 hetes ingyenes informatikai képzés egész Európában egyedülálló - mondta György László.

Az államtitkár úgy vélte, a gazdaságvédelmi akcióterv azért működhetett, mert a magyar emberek bátrak voltak, tudták, hogy akkor lehetnek sikeresek, ha a megváltozott körülményekhez alkalmazkodnak.

Kiemelte, az Újratervezés Program sikerére tekintettel hamarosan újra meghirdetik az ingyenes informatikai képzést, az időtartamát azonban 8 hétről 4 hétre rövidítették, a jelentkezők számát pedig 10 ezer emberben maximálták.

György László az érdeklődőket arra kérte, hogy figyeljék az ujratervezes.nive.hu oldalt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!