ITM-államtitkár: elindult az illegális hulladék felszámolására indított program kistelepülési szakasza

Gazdaság, 2020.09.22

Elindult a "Tisztítsuk meg az országot!" elnevezésű, az illegálisan elhelyezett hulladék felszámolására indított program kistelepülési szakasza - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára kedden a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Füzéren.

Boros Anita a magyar-szlovák határ melletti községen átfolyó Török- és Bisó-patak találkozásánál tartott sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a kormány harcot hirdetett a hosszú évtizedek óta, a hatóságok háta mögött lopva lerakott és halmozódó szemét ellen, ezzel a projekttel pedig elkezdődött a hulladék országos szintű felszámolása.

Elsősorban a leginkább szennyezett területeket tisztítják meg az országos közút- és vasúthálózatot, a nemzeti parkokat és a folyókat érintően, illetve az önkormányzatok illetékességi területét - tette hozzá.

Az államtitkár emlékeztetett, Kaposváron kezdődött meg a program települési önkormányzatokat érintő része, a füzéri eseménnyel pedig a kisebb helyhatóságok közvetlen természeti környezetének megtisztítására szeretnék felhívni a figyelmet.

Ennek az "országmegtisztítási műveletnek" az első része az a próbaidőszak, amelyben minden közreműködő szervezet kijelölt egy-egy pilothelyszínt, ami az önkormányzatok esetében valamennyi településtípus esetében megtörtént.

A kistelepülések közül a belügyminiszter javaslatára Füzért választották ki, mert "szeretnénk azt megnézni, hogy a különböző településtípusok, különböző szennyezett helyek esetében milyen metodikát érdemes alkalmazni" - fogalmazott Boros Anita. Hozzátette, hogy a próbaidőszakban nagyon fontosak az egyes települések által összegyűjtött tapasztalatok.

Boros Anita kitért arra, hogy ebben a munkában segítséget nyújt a folyamatos fejlesztés alatt álló HulladékRadar applikáció, amelyben GPS-koordinátákkal, illetve fényképekkel jelölhető meg az illegálisan elhelyezett szemét bárhol az országban.

Eddig több mint háromezer bejelentés érkezett, nagy mennyiségű szemetet jelzett a lakosság például az erdőkből és a bányatavakból, így a mentesítési munka várhatóan több évig is eltarthat - fűzte hozzá.

Horváth Jenő, Füzér polgármestere (Fidesz-KDNP) a sajtótájékoztatón elmondta, a sok esetben a még a '60-es és '70-es években, a patakmedrek mentén elhelyezett hulladékot a csapadék a földdel együtt bemossa a vízfolyásokba, az így felhalmozódott szemét esetenként még a medret is más irányba terelheti.

A Bisó-patak teljes hossza Natura 2000-es besorolású természetvédelmi terület, a patak tisztaságán a füzéri vár mellett több községi műemlék jellegű épület védelme is múlik - tette hozzá a településvezető.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!