Javította növekedési előrejelzését a német kormány

Gazdaság, 2021.04.27

Javította gazdasági előrejelzését a német szövetségi kormány, a kedden bemutatott prognózis szerint Németország hazai összterméke (GDP) a januárban valószínűsített 3 százalék helyett 3,5 százalékkal növekedhet az idén.

Az Európai Unió (EU) legnagyobb gazdasága jövőre még nagyobb ütemben, 3,6 százalékkal nőhet.

Ugyancsak jövőre "visszanyeri régi erejét", azaz teljesítménye eléri a koronavírus-világjárvány előtti szintet - mondta Peter Altmaier gazdasági miniszter az előrejelzést bemutató berlini tájékoztatóján.

Kiemelte: a prognózist arra a feltételezésre építették, hogy nem kell tovább szigorítani az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) terjedésének lassítását szolgáló korlátozásokat, és a járvány enyhülésével fokozatosan vissza is lehet vonni a gazdaság több területét befagyasztó intézkedéseket.

A lazítás már a második negyedévben elkezdődhet, ami komoly lendületet ad a belgazdaságnak. A vendéglátás és az idegenforgalom újraindítása és az is ösztönzi a növekedést, hogy a járvány miatt több pénzt tettek félre az emberek, a járvány enyhülésével pedig nagyobb hajlandósággal költhetnek. Így 2021 a "trendforduló" éve lesz a kormány várakozása szerint - fejtette ki a gazdasági miniszter.

A prognózis szerint a német gazdaság első számú motorja a lakossági fogyasztás élénkülése mellett is inkább az export lehet, amely 9,2 százalékkal növekedhet tavalyhoz képest.

A német termékek és szolgáltatások iránt a legnagyobb piacokon, azaz Kínában és az Egyesült Államokban mutatkozó erős kereslet a beruházási tevékenységet is ösztönözheti, és ezen a területen is érvényesülhet az a hatás, hogy előveszik a járvány miatt félretett terveket.

Ugyancsak erősíti a növekedést, hogy az idén is folytatódik az alacsony kamatok és a nagyvárosokban az új lakások iránti erős kereslet miatt évek óta tartó építőipari konjunktúra - fejtették ki a kormány előrejelzésében, amely szerint a regisztrált munkanélküliek száma az idén is viszonylag alacsony, 2,6 millió lehet, és jövőre 2,4 millióra csökkenhet, a munkaviszonyban állók száma pedig az idei 44,7 millióról 45 millióra emelkedhet.

A szövetségi kormány a frissített, javított előrejelzésben óvatosabb a vezető gazdaságkutató intézeteknél, amelyek a napokban kiadott közös prognózisuk szerint 2021-re 3,7 százalékos, 2022-re 3,9 százalékos GDP-növekedést várnak.

A német GDP tavaly a járvány miatt 4,9 százalékkal csökkent. Ez a legnagyobb visszaesés az évszázad első évtizedének végén kibontakozott pénzügyi és gazdasági világválság legsúlyosabb szakasza, 2009 óta, amikor 5,7 százalékkal csökkent a német gazdaság teljesítménye éves összevetésben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!