Jelentős többletet értek el a magyarországi lízingvállalatok az első kilenc hónapban

Gazdaság, 2019.11.11

Jelentős többletet értek el a magyarországi lízingvállalatok, a kihelyezett összeg az év első kilenc hónapjában csaknem 550 milliárd forintot tett ki, ami 9,3 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit - közölte a Magyar Lízingszövetség hétfőn az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a lízingpiaci bővülés elsősorban a különböző gépek, termelőeszközök és az agrárgépek finanszírozásának köszönhető, de átlag fölötti volt a növekedés a flotta-, valamint a személy- és kisteherautó-finanszírozás területén is.

A 9,3 százalékos növekedés elmarad a 2017-ben elért 18 százalékos, valamint a tavalyi 13 százalékos bővüléstől, de megfelel a lízingszövetség várakozásainak, az év elején ugyanis 10 százalék körüli növekedéssel számoltak - értékelte az eredményeket Nyikos Katalin, a szövetség elnöke. Hozzátette, hogy a magyarországi növekedés bőven felülmúlja az európai lízingpiaci bővülést, ami az első fél évben 3,4 százalékos volt.

Kiemelkedő növekedéssel zárta az első kilenc hónapot az agrárgép-finanszírozás, a kihelyezett összeg 24 százalékkal, 74 milliárd forint fölé nőtt.

Az építőgépeknél az ágazat bővülésének megfelelően jelentős növekedés ment végbe, a szeptember végi 20 milliárd feletti finanszírozott összeg 12 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi kihelyezést, és megközelíti a válság előtti szintet.

Szintén jelentős, 23 százalékos növekedést ért el az egyéb gépek és berendezések lízingje, ahol a finanszírozott összeg csaknem 54 milliárd forintot ért el, ami már a válság előtti volument jelenti.

Az idei növekedésben az autó- és kisteherautó-finanszírozás jelentős szerepet kapott, 10 százalékkal, csaknem 198 milliárd forintra nőtt a kihelyezett összeg. A flottafinanszírozásban kihelyezett összeg 13 százalékkal, csaknem 66 milliárd forintra nőtt. A járműfinanszírozás, azon belül is az autók kiemelkedő szerepét jelzi, hogy a személygépkocsi-, kisteherautó-, és flottafinanszírozás a teljes kihelyezés csaknem felét adja.

Az új céges autók és a kis haszongépjárművek voltak a növekedés fő motorjai eddig idén, a finanszírozott összeg 70 százalékát a céges lízingkonstrukciók adták - idézi a közlemény Tóth Zoltánt, a szervezet főtitkárát.

A magánszemélyeknek történő autó-értékesítés és autófinanszírozás idén a jelek szerint megtorpant, de a lízingszövetség várakozásai szerint a nagycsaládosoknak indított program további lökést adhat ennek.

A nagy haszongépjárműveknél a kihelyezett összeg 8 százalékkal, 126 milliárd forintra esett vissza. Az eredmény abból a szempontból kedvező, hogy a nagy haszonjárművek piacán az eladások nagyobb mértékben, 13 százalékkal csökkentek - olvasható a közleményben.

A Magyar Lízingszövetség a legfrissebb adatok alapján arra számít, hogy az idén összességében elérhető az év elején becsült 10 százalék körüli növekedés. A jövőben a lízingpiacon alacsonyabb dinamikájú bővülés várható, a lízingcégek várakozásai szerint a kis- és középvállalkozások beruházási kedve a világgazdasági lassulás miatt várhatóan mérséklődik, ugyanakkor a rugalmas és költséghatékony lízingfinanszírozás felértékelődhet.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!