Jelentősen csökkent az építőipari termelés az EU-ban és az euróövezetben márciusban

Gazdaság, 2020.05.19

A koronavírus-járvány terjedését akadályozó szigorú intézkedések hatására márciusban jelentősen csökkent az építőipari termelés az Európai Unióban és az euróövezetben.

Az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) kedden közölt előzetes adatai szerint szezonálisan kiigazítva az euróövezet 19 tagállamában 14,1 százalékkal, az Európai Unió 27 tagállamában pedig 12,0 százalékkal esett vissza az építőipari termelés márciusban az előző hónaphoz képest.

Éves összevetésben az euróövezetben 15,4 százalékkal, az unió egészében pedig 13,4 százalékkal csökkent az építőipari termelés.

Februárban éves összevetésben az euróövezetben 0,2 százalékkal, az unióban pedig 0,1 százalékkal emelkedett, míg havi szinten 0,5 százalékkal, illetve 0,2 százalékkal csökkent az építőipar termelése.

Az első negyedévet tekintve az euróövezetben 1,8 százalékkal, az EU-ban pedig 1,4 százalékkal csökkent az építőipari termelés az előző negyedévhez képest. Éves összehasonlításban 3,4 százalékos, illetve 2,9 százalékos volt a visszaesés üteme.

Márciusban a legnagyobb havi csökkenést Franciaországból (-40,2 százalék), Olaszországból (-36,2 százalék) és Szlovéniából (-11,9 százalék) jelentették. A legerősebb, 2,1 százalékos növekedést Romániában mérték, majd Németország (+1,8 százalék) és Hollandia (+1,5 százalék) következik.

A legnagyobb növekedést tavaly márciushoz képest Romániában (+28,1 százalék), Németországban (+5,1 százalék), valamint Lengyelországban és Finnországban (+1,5 százalék) regisztrálták. A legnagyobb csökkenést Franciaországban (-41,2 százalék), Olaszországban (-35,4 százalék) és Belgiumban (-23,2 százalék) mérték.

Magyarországon havi összevetésben 5,2 százalékkal, éves szinten pedig 3,4 százalékkal csökkent az ipari termelés márciusban. Az első negyedévben a tavalyi utolsóhoz képest 1,0 százalékos növekedést, míg az egy évvel korábbihoz képest 0,1 százalékos csökkenést mértek.

Az Eurostat statisztikája havi és éves bontásban is meglehetősen hiányos, ugyanis 11 országból nincs márciusra vonatkozó adat, és közülük is 7 országra csak negyedéves adatot tesznek közzé.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!