Jelentősen javított előrejelzésén a szlovén központi bank

Gazdaság, 2021.06.16

A Szlovén Nemzeti Bank jelentősen, 4,5 százalékról 5,2 százalékra javította szerdán az ország idei gazdasági növekedésére vonatkozó előrejelzését, jövőre pedig 4,8 százalékos növekedést jósol.

Változatlanul hagyta azonban 2023-ra vonatkozó prognózisát, továbbra is arra számít, hogy a szlovén bruttó hazai termék (GDP) növekedési üteme 3,1 százalékra enyhül.

Jozef Bradesko, a központi bank alelnöke ljubljanai sajtótájékoztatóján mindazonáltal felhívta a figyelmet a tartósan fennmaradó kihívásokkal teli környezetre és a nagyfokú bizonytalanságra.

Úgy vélte, bár a koronavírus-járvány miatti bizonytalanság csökkent, de még mindig magasnak számít. Magas a bizonytalanság a geopolitikai fejlemények szempontjából is - tette hozzá.

Az alelnök szerint a növekedést befolyásolja, hogy a fogyasztók el akarják-e költeni a Covid-19 járvány során félretett megtakarításaikat, valamint a szállítási láncban bekövetkező bizonytalanságok és a befektetések is fontos tényezők lehetnek.

A szlovén gazdaság teljesítménye 1,6 százalékkal nőtt az első negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint a GDP 1,4 százalékkal nőtt 2020 utolsó negyedévéhez és 2,3 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest. Tavaly a szlovén gazdaság 5,5 százalékkal zsugorodott az előző évhez képest.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!