Kavosz: komoly érdeklődés lesz az újraindítási gyorskölcsön iránt

Gazdaság, 2021.02.09

Komoly érdeklődést vár a vállalkozások részéről a kamatmentes újraindítási gyorskölcsön iránt Krisán László, a Kavosz Zrt. vezérigazgatója, aki az M1 aktuális csatornán kedden reggel azt is elmondta, hogy a program márciusra indulhat el.

Orbán Viktor miniszterelnök múlt csütörtökön a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évadnyitóján jelentette be, hogy a gazdaság-újraindítási akcióterv részeként új hitelkonstrukció bevezetéséről döntött a kormány a koronavírus-járvány miatt bajba került kis- és középvállalkozásoknak: így azok 10 évre 10 millió forint erejéig kamatmentes kölcsönt vehetnek igénybe, 3 év türelmi idővel.

Varga Mihály pénzügyminiszter szombaton jelentette be, hogy a kamatmentes gyorskölcsön keretösszege 100 milliárd forint lesz, lebonyolítója pedig a Magyar Fejlesztési Bank (MFB). A felvett összeget a vállalkozások bérekre, járulékokra, rezsire, működési költségre és készletfinanszírozásra is használhatják.

Krisán László közlése szerint pár napon belül elkészül az a TEÁOR-lista (gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszere), ami meghatározza az igénylők körét, ezen dolgoznak a bejelentés óta. A veszélyeztetett ágazatok prioritást élveznek, itt a turizmus-vendéglátást, rendezvényszervezést, szálláshelyszolgáltatást emelte ki, valamint ezek beszállítói körét. A szolgáltató ágazatot is "nagyon megütötte" az elmúlt egy év - tette hozzá.

Fontosnak nevezte, hogy a kölcsönhöz jutás gyors legyen, mert a cégeknek sok tartalékot fel kellett élniük a válság sokadik hónapjára.

Hangsúlyozta: a kamatmentes gyorskölcsön nem ingyenhitel, azt vissza kell fizetni, viszont jó lehetőséget ad a vállalkozások számára, amellyel véleménye szerint fognak is élni. A tízmillió forint felső korlát, nem kell mindenkinek ennyit felvenni - jegyezte meg.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!