Kereskedelmi alkalmazottak: eredményesen zárultak a szakszervezet és a Tesco bértárgyalásai

Gazdaság, 2015.07.20

Eredményesen zárultak a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) és a Tesco közötti bértárgyalások, így a cég 2015-ben mintegy 6000 munkavállalója számára biztosítja a szakmai bérminimumot, ami az érintett dolgozók számára 10-15 százalékos béremelkedést jelent a minimálbérhez, illetve a jelenlegi béréhez képest - közölte a KASZ hétfőn az MTI-vel.

A minimálbér közeli keresetű munkavállalók körében végrehajtott bérrendezés eredményeként minden munkavállaló megkapja a szakmai bérminimumot. (Ennek törvényben meghatározott összege 2015-re 122 ezer forint).

A közlemény szerint a béren kívüli juttatások mértékét a vállalat összes, azaz több mint 20 ezer munkavállalójának emelik 30 százalékkal, nettó 3400 forinttal.

A KASZ kiemeli: a megállapodásnak köszönhetően - bérsávoktól függően - 2 és 5 százalék közötti mértékben emelkedik az áruházak dolgozóinak átlagbére. Utóbbi a Tesco tájékoztatása szerint jelenleg bruttó 123 ezer forint.

A szakszervezet alapvető célja volt, hogy a 2015-ös évben minden Tesco-munkavállaló jövedelme emelkedjen - tette hozzá a KASZ.

A szakszervezet közleményében azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy a korábban is szakmai bérminimumon foglalkoztatott munkavállalók és a most megemelt bérezésű dolgozók között bérfeszültség alakulhat ki.

Ezért javasolták, hogy a vállalat arányosan emelje meg a jelenleg is szakmai bérminimumot, vagy ennél többet kereső dolgozók bérét is, de az idei évben bérrendezésre fordítható központilag jóváhagyott keretösszegből ezt már nem lehetett megvalósítani. Ugyanakkor kiemelték, hogy a vállalat képviselői megértették a helyzetben rejlő kockázatokat és ígéretet tettek arra, hogy a következő években esedékes bérfejlesztéskor figyelembe veszik az idei évben felmerült problémát.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!