Közbeszerzési Hatóság: intenzívebbé vált a verseny a közbeszerzési eljárásokban tavaly

Gazdaság, 2021.02.10

A közbeszerzési eljárásokban még intenzívebbé vált a verseny tavaly, a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások száma tovább csökkent, a kis- és középvállalkozások szerepvállalása pedig továbbra is magas - derül ki a Közbeszerzési Hatóság frissen közzétett gyorsjelentéséből.

Az MTI-hez szerdán eljuttatott összefoglalóban ismertetik: 2020-ban összesen 7431 közbeszerzési eljárást folytattak le Magyarországon, ami mintegy 25 százalékos visszaesés az előző évhez képest. A közbeszerzések összértéke ugyanakkor csak 5 százalékkal csökkent tavaly, csaknem 3264 milliárd forintot ért el, míg 2019-ben 3430 milliárd forint volt.

Az utolsó negyedévben felpörögtek a közcélú beruházások és beszerzések, így tavaly is jelentősen meghaladta a 3000 milliárd forintot a közbeszerzési eljárásokon keresztül a gazdaságba áramló forrás, amire most minden eddiginél nagyobb szüksége van a hazai vállalkozásoknak - fejtette ki a közleményben Kovács László, a Közbeszerzési Hatóság elnöke.

A korábbiaknál intenzívebb versenyt mutatja, hogy az egyajánlatos eljárások értéke 18,4 százalékra csökkent az előző évi 20,9 százalékról az uniós eljá rásrendben, a nemzeti eljárásrendben pedig 9,2 százalékot tett ki, míg 2019-ben 12,2 százalékot.

A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások összértéke a nemzeti eljárásrendben 0,4 százalék volt tavaly a 2019-es 0,6 százalék után, míg az uniós eljárásrendben a megelőző évi 8,2 százalékról 2020-ban 3,5 százalékra csökkent az ilyen típusú eljárások részaránya az értéket tekintve.

A fokozott versenyt jelzi az is, hogy míg 2019-ben átlagosan 5,2 ajánlat érkezett egy-egy közbeszerzési felhívásra, addig 2020-ban 6,7 - közölte a Közbeszerzési Hatóság.

A koronavírus-járvány okozta negatív gazdasági hatás a hazai kkv-szektort is érintette, ami a nyertes kis- és középvállalkozásokat érintő közbeszerzések számában és értékében is megmutatkozott, de a nyertes kkv-t tartalmazó közbeszerzések arányait tekintve nem volt visszaesés a korábbi évekhez képest. Tavaly minden eredményesen lefolytatott 100 közbeszerzési eljárásból 84-et kkv-k nyertek, és minden közbeszerzésben elköltött 100 forintból 56-ot a kkv-k vittek.

A hatóság jelezte azt is, hogy európai uniós összehasonlításban magas a magyar közbeszerzések átláthatósága. Az Európai Bizottság 2019-re vonatkozó eredménytáblája szerint Magyarország ebből a szempontból az Európai Unió élvonalába tartozik, 98 százalékos a közbeszerzési eljárással kapcsolatos információk átláthatósága, ezzel olyan országokat előzve meg jelentősen, mint Ausztria, Belgium vagy Csehország.

A Közbeszerzési Hatóság keretében, de tőle függetlenül működő Közbeszerzési Döntőbizottság tavaly 560 jogorvoslati eljárást indított el - ebből 67 jelenleg is folyamatban van -, és csaknem 520 millió forint bírságot szabott ki.

A jogszerűség biztosítása érdekében a Közbeszerzési Hatóság tavaly szeptemberben anonim információs csatornát indított el, ez lehetőséget biztosít arra, hogy a hatóság munkatársaival bárki név nélkül osszon meg információkat vélt vagy valós közbeszerzési jogsértésekről.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!