Közös vagyonkezelő alapítványt hoz létre a Mol és a magyar állam MOL-Új Európa Alapítvány néven

Gazdaság, 2021.04.01

MOL-Új Európa Alapítvány néven új, közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványt hoz létre a Mol és a magyar állam.

A Mol csütörtöki tájékoztatása szerint az alapítvány célja közérdekű célok megvalósítása lesz kiemelten a sport, kultúra, egészségügy és környezetvédelem területén. Működéséhez elsődlegesen az alapítók által rendelt vagyon, azaz a Mol-részvények hozamát használja fel.

A közleményben hangsúlyozták, hogy a Mol-csoport hosszú évek óta aktív szereplője a közép-európai társadalmi felelősségvállalásnak. Támogatási rendszere segíti a sportolók, művészek mellett a legkülönbözőbb hátrányos helyzetű társadalmi csoportokat és a helyi közösségeket egyaránt. Évente több milliárd forinttal támogatja a közérdekű célokat a régióban.

Összhangban a Mol-csoport új stratégiájával, a vállalatcsoport támogatási politikája is megújul, ezért a Mol a magyar állammal közösen úgy döntött, hogy új, kibővített formában valósítja meg támogatási feladatait.

A MOL-Új Európa Alapítvány átveszi a Mol korábban végzett hasonló társadalmi felelősségvállalási tevékenységének jelentős részét. Emellett az alapítvány széleskörű és átfogó támogatási rendszert hoz létre a tehetséggondozás, a környezetvédelmi tevékenység, a nemzetközi kapcsolatok ápolása, a nevelési-oktatási, a kutatási, a karitatív, a kulturális és a sporttevékenység támogatása érdekében.

A feladatok hatékony ellátását teszi lehetővé az új, tőkeerős vagyonkezelői alapítványi forma. Az alapítvány közérdekű céljainak és közfeladatainak megvalósítására elsődlegesen az alapítók által rendelt vagyon hozama használható fel. A magyar állam és a Mol ennek érdekében egyenlő arányban 42 977 996 darab "A" sorozatú, a Mol által kibocsátott törzsrészvényt ruháznak át az alapítvány vagyonaként - közölték.

Az alapítvány létrehozását az Országgyűlés elé beterjesztett törvényjavaslat teszi lehetővé, elfogadása esetén az alapítvány működése várhatóan az év második felében indulhat el.

A vállalat tájékoztatása szerint a Mol-csoport csaknem 2,2 milliárd forintot adományozott szociális, kulturális, oktatási és környezetvédelmi célokra 2020-ban, és több mint 300 programot és intézményt támogatott. Magyarország mellett Szlovákiában, Horvátországban, Romániában és Csehországban is jelentős adományokkal járult hozzá a társadalmi feladatokhoz.

A Mol alapítvány pályázati programjain keresztül tavaly több mint 100 millió forintot fordított gyermekegészségügyre, valamint a fiatal sportolók, művészek és pedagógusok támogatására. Emellett a helyi közösségekre is figyel és az önkéntességet is népszerűsíti, 2014-2017 között a KÖSZ! Program, 2018-tól pedig a Helyi Érték Program keretében.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!