Lassult az OECD tagországok GDP-növekedése az első negyedévben

Gazdaság, 2022.05.24

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országok hazai összterméke (GDP) az első negyedévben 0,1 százalékkal nőtt az előző három hónaphoz képest, amikor még 1,2 százalékos bővülést jegyeztek fel.

A tavalyi harmadik negyedévben 1,1 százalékkal, a másodikban 1,7 százalékkal, az első negyedévben pedig 0,8 százalékkal nőtt a GDP.

Szűkebb körben, a G7-ek gazdasága 0,1 százalékkal csökkent az idei első negyedévben az előző három hónap 1,2 százalékos emelkedése után. Ezen belül az Egyesült Államok GDP-je 0,4 százalékkal csökkent (a negyedik negyedévben 1,7 százalékkal nőtt), Japáné 0,2 százalékkal esett (0,9 százalék) ugyanúgy, mint Olaszországé (+0,7százalék) - áll az OECD honlapján.

Németország volt az egyetlen G7-állam, amelynek javult a gazdasági helyzete: GDP-je 0,2 százalékkal nőtt az első negyedévben a tavalyi utolsó negyedévi 0,3 százalékos visszaesés után.

A március végével záródott három hónapban az EU gazdasága 0,4 százalékkal nőtt a három hónappal korábbi 0,5 százalékos bővülés után. Az eurózóna GDP-je a tavalyi negyedik negyedévhez hasonlóan 0,3 százalékkal bővült.

A még nem végleges adatok szerint az összes OECD-ország közül negyedéves összevetésben a legjelentősebb gazdasági növekedést Portugália és Ausztria érte el, 2,6, illetve 2,5 százalékkal. A harmadik legnagyobb növekedést, 2,1 százalékosat Magyarországon, illetve Lettországban jegyezték fel.

Az OECD-országok GDP-je az első negyedévben 4,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. ami szintén lassulás a tavalyi utolsó negyedévi éves szintű 4,9 százalékos bővüléshez képest.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!