Madárinfluenza - Három déli megyében feloldották a védőkörzeteket

Gazdaság, 2022.06.27

Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád megyében június eleje óta nem volt újabb madárinfluenza-kitörés, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta az összes védőkörzetet - közölte a hivatal hétfőn honlapján.

Mint írják, e három megyében azért kerülhetett sor a védőkörzetek feloldására, mert a legutolsó érintett gazdaság előzetes fertőtlenítése óta eltelt a minimálisan előírt 21 nap.

A korábban védőkörzettel érintett területekre mostantól a megfigyelési körzet előírásai vonatkoznak. A baromfik továbbra is csak vágóhídra szállíthatók azonnali vágásra a hatóság külön engedélyével és kedvező laboratóriumi eredménnyel.

Amennyiben a járványügyi helyzet kedvezően alakul, a megfigyelési körzetek legkorábban július 3-tól feloldhatók. A betelepítések csak ezt követően indulhatnak meg.

Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében továbbra is fennmaradnak a védő- és megfigyelési körzetek. Ezeken a területeken a védőkörzetek legkorábban július elején, a megfigyelési körzetek július közepén oldhatók fel.

A Nébih felhívja a figyelmet, hogy a járványügyi előírások betartására a járvány felszámolása után is kiemelt figyelmet kell fordítani, hiszen a cél egy újabb járvány kitörésének megelőzése. Éppen ezért a kötelező zárt tartás továbbra is érvényben marad a magaskockázatú megyékben, ahogyan a kötelezően előírt szállítás előtti tamponvizsgálatok is - közölték.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!