Már 200 iskola vette át a Kulcs-Soft ingyenes programcsomagját

Gazdaság, 2021.02.09

Már 200 iskola vette át a Kulcs-Soft könyvelési, bérszámfejtési, ügyviteli szoftvereket tartalmazó ingyenes programcsomagját - közölte a cég az MTI-vel kedden.

Magyarországnak minél több sikeres vállalkozásra, és ennek megfelelő képzésre van szüksége - indokolták az oktatási intézmények támogatását. Szabó Ervin vezérigazgató szerint a fiatal nemzedékeknek olyan gyakorlati tudásra van szükségük, amelyre később is támaszkodhatnak - olvasható a közleményben.

A Kulcs-Soft az állami, önkormányzati, egyházi, alapítványi fenntartású iskolák, valamint akkreditált felnőttképző intézmények számára biztosít ingyenes programokat. Ezen túl a cég honlapja szerint kis- és közepes vállalatok számára fejlesztenek ügyviteli termékeket.

A vállalkozás 2009 óta a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) kibocsátója standard kategóriában. Részvényei a szerdai kereskedést 1920 forinton fejezték be. Egy éven belül a legmagasabb értékük 2960 forint, a legalacsonyabb 1040 forint volt.

A cég 2018-ban 1,77 milliárd forint, 2019-ben 1,79 milliárd forint működési bevétellel zárt, míg nyeresége 398 millió forintról 544 millió forintra nőtt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!