Megkezdődött a dél-koreai SK Innovation akkumulátorgyárának építése Komáromban

Gazdaság, 2018.03.08

A dél-koreai SK Innovation a komáromi ipari parkban 97,5 milliárd forintos beruházással hozza létre az elektromos autókban használható akkumulátorokat gyártó üzemét - mondta a külgazdasági és külügyminiszter az építkezés ünnepélyes indításán.

Megkezdődött a dél-koreai SK Innovation akkumulátorgyárának építése Komáromban Szijjártó Péter hozzátette, a gyár kapacitásának első ütemében 410 új munkahelyet teremt, a kormány a beruházást 8,17 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásban részesítette.

A magyar gazdaság gerincét az autóipar adja, az ágazatban 176 ezer ember dolgozik, 2017-ben 8000 milliárd forintot állítottak elő, innen származik az ország ipari termelésének közel egyharmada - ismertette a miniszter.

Szijjártó Péter szólt arról is, hogy Magyarország az autóiparban elért erős pozícióit szeretné megtartani, ezért mindent elkövetnek, hogy a jövőbe mutató technológiák érkezzenek az országba.

Az SK Innovation Dél-Korea harmadik legnagyobb vállalata, Komáromba településével már három jelentős akkumulátorgyártó működik hazánkban, de a város ipari parkjában gyártja elektromos buszait a kínai BYD, és a közelben lévő Audi is megkezdte az autókat meghajtó elektromotorok gyártását - mondta a miniszter.

Yoon Yea Sunnak, az akkumulátor-üzletág elnökének tájékoztatása szerint az üzemcsarnok 430 ezer négyzetméteres lesz. A tömeggyártást 2020-ban kezdik meg, ekkor a gyártott akkumulátorok kapacitása 7,5 GWh lesz, ami 250 ezer autót szolgál ki. A második ütem építését a megrendelések függvényében indítják el, kapacitása megfelel az első ütemének. A dél-koreai SK Innovation Zrt. 2017 novemberében jelentette be, hogy elektromos autókba használható lítium akkumulátorokat gyártó üzem építését tervezi a komáromi ipari parkban. A társaság a dél-koreai Szoszan városában már rendelkezik egy gyakorlatilag azonos technológiájú akkumulátorgyárral.

A vállalat komáromi beruházásával kíván betörni az európai piacra. A gyár építésének ünnepélyes indításán név szerint köszöntötték a BMW, a Daimler-Benz, a Ferrari, a Hyundai és a Renault képviselőit. Az SK Innovation megjelenésével Közép- és Kelet-Európában három dél-koreai cég készíthet majd akkumulátorokat elektromos autókba. Az LG Chem 2018-ban Lengyelországban nyit üzemet, amelybe több mint 400 millió forint értékben fektetett be, a Samsung SDI pedig nemrég Gödön nyitotta meg 100 milliárd forintból épült, 600 embert foglalkoztató gyárát.
(MTI)

Galériánk

Megkezdődött a dél-koreai SK Innovation akkumulátorgyárának építése Komáromban Megkezdődött a dél-koreai SK Innovation akkumulátorgyárának építése Komáromban
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!