Megnyílt az Automotive Hungary járműipari beszállító szakkiállítás

Gazdaság, 2019.10.16

A magyar járműipar az elmúlt kilenc évben több mint duplájára növelte kibocsátását és ez idő alatt 34 százalékkal nőtt a szektorban foglalkoztatottak száma -  mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán az Automotive Hungary nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítás megnyitóján a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban.

Hozzátette: az idén az első nyolc hónapban mintegy 12 százalékkal bővült a hazai járműipar, miközben Németországban zsugorodik az autóipar termelése.

Felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon az IMF tanulmánya szerint az ipar által előállított hozzáadott értékben a high-tech szektor aránya 70 százalékot képvisel, ezzel a mutatóval Dánia után a második helyen van a fejlett országok között.

Az ITM államtitkára kiemelte, a befektetők megbízható partnernek tekintik a magyar kormányt a stabil politikai helyzet, a rugalmas befektetési és innovációs környezet, a megbízható és jól képzett munkaerő miatt.

György László hangsúlyozta, a kormány szándéka, hogy növekedjen a Magyarországon előállított termékekben, szolgáltatásokban a magyar hozzáadott érték aránya, és arra biztatott mindenkit, vásárlásnál lehetőség szerint részesítsék előnyben a hazai termékeket.

Fontosnak nevezte az államtitkár, hogy legyenek a hazai cégeknek saját fejlesztésű termékeik, szolgáltatásaik, amelyekkel jobban bekapcsolódhatnak az autógyárak termelésébe.

Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója a megnyitón elmondta, a kiállítás rendszeresen megújul, az Automotive szakvásár az iparág fejlődésével évről évre növekszik.

A Hungexpo az idén hetedik alkalommal rendezi meg az Automotive Hungary nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítást. Vele egyidőben rendezik az Autótechnika-Autodiga szakkiállítást is, így az autógyártás teljes spektruma jelen van.

Az idei rendezvényen 15 ország 200 kiállítója mutatja be termékeit, innovációit. A négy magyarországi autógyár - Audi, Mercedes, Opel és Suzuki - mellett számos, a saját területén meghatározó cég, köztük beszállítók, az iparághoz kapcsolódó szolgáltatók, állami szervezetek és a szakmát képviselő szövetségek is jelen vannak a kiállításon.

A szervezők mintegy 10 ezer látogatóra számítanak.

A megnyitón átadták a Hungexpo Zrt. Automotive Hungary Innovációs Termékdíj pályázat elismeréseit.

Innovációs Nagydíjban részesült a Trumpf Hungary Kft. a TrueLaser Station 5005 TrueDisk Pulse 421 zöld lézeres megmunkáló celláért, a Varinex Informatikai Zrt. az AUTODESK Fusion 360 újgenerációs terméktervezői platformért, az ABSOLUT CNC Kft. a Hanwha Precision Machinery kollaboratív robotért.

Különdíjat kapott a High Quality Support and Consult Kft. a Company Operations System rendszerért, a Proprerus Kft. az Oilex olajfelszedő anyagért.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!