Megszabadul külső adósságától az OBA

Gazdaság, 2019.05.14

Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) visszavásárolja a 2015-ben a DRB Bankcsoport betéteseinek kártalanítása céljából kibocsátott kötvényeket, így megszabadul külső adósságától - közölte az alap kedden az MTI-vel.

A tranzakciót a közlemény szerint az OBA-kártalanítással érintett hitelintézetek felszámolásából származó megtérülés tette lehetővé.

Emlékeztetnek arra, hogy az OBA a mintegy 73 ezer DRB-betétes kártalanítására a Magyar Nemzeti Banktól kapott átmeneti kölcsönt, ezt refinanszírozta a 2015. június 3-án 107,7 milliárd forint összértékben kibocsátott, OBA 2022/A jelű kötvény jegyzéséből befolyt összeggel.

A zártkörűen kibocsátott kötvényeket egy magyar bankokból álló konzorcium jegyezte le, 7 éves futamidőre.

A kötvény feltételei között szerepelt, hogy az OBA évente egy alkalommal a forgalomban lévő kötvényállományt részben vagy egészben visszaválthatja.

Az OBA 2019. május 14-én értesítette a kötvénytulajdonosokat, hogy gyakorolni kívánja vételi jogát 2019. június 3-án, a teljes forgalomban lévő állományra vonatkozóan. A vételár a 690 darab kötvényre meghaladja 14,785 milliárd forintot.

Az alap működését és a kártalanításra szolgáló vagyont a hitelintézetek rendszeres befizetései és az annak befektetéséből származó hozam fedezi. Emellett az intézmény a feladatai teljesítéséhez hitelt is felvehet, és kötvényt is kibocsáthat.

Az alap a felszámolási/végelszámolási eljárásokban a kártalanított betétesek helyébe lép, és fennálló követelése térüléseként részesül a felszámolás/végelszámolás alatt álló hitelintézet vagyonának felosztásából.

A korábbi években kártalanításban érintett hitelintézetek felszámolásából származó, az elmúlt időszakban befolyt összegek tették lehetővé az OBA teljes fennálló külső adósságának idő előtti törlesztését.

Az Országos Betétbiztosítási Alap az alapításától 2018-ig eltelt 25 évben 17 hitelintézet fizetésképtelenségét követően több mint 180 ezer betétest kártalanított, a kártalanítások összege meghaladta a 263 milliárd forintot. A legutóbbi kártalanítási ügyében, 2019-ben az NHB Bank 756 betétesének mintegy 3,9 milliárd forintot fizetett ki.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!