Megújította együttműködését az MNB és a Befektető-védelmi Alap

Gazdaság, 2021.10.06

Megújította együttműködési megállapodását a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Befektető-védelmi Alap (Beva) - közölte a két szervezet szerdán az MTI-vel.

A dokumentumot Nemescsói András, a Befektető-védelmi Alap (Beva) elnöke és Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke írta alá.

A közleményben kiemelték, a két intézmény együttműködik a jogszabályok előkészítésében, a kártalanítási eljárásban, illetve a fióktelepekkel és a határon átnyúló szolgáltatást nyújtó szervezetekkel kapcsolatos munkában.

A tájékoztatás szerint a dokumentum kiterjed a kártalanítási eljárások esetén felmerülő kötelezettségvállalásokra is, az MNB egyebek mellett értesíti a Bevát, ha valamely tagjával szemben felszámolási eljárást kezdeményezett.

A két szervezet megállapodása szerint rendszeresen tájékoztatja egymást a Beva tagjait érintő valamennyi releváns információról. Emellett a jegybank vállalta, hogy folyamatosan a Beva rendelkezésére bocsátja a jogszabályban meghatározott befektető-védelmi feladatai ellátásához szükséges adatokat - írják a közleményben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!