Menczer: Türkmenisztán fontos ország, hiszen a világ negyedik legnagyobb gázkészletével rendelkezik

Sport, 2020.01.21

A magyar érdek az, hogy minél több forrásból és útvonalon érkezhessen gáz Magyarországra, Türkmenisztán pedig - Oroszország, Irán és Katar után - a világ negyedik legnagyobb földgázkészletével rendelkezik, így abban vagyunk érdekeltek, hogy a türkmén gáz el tudjon jutni Európába - mondta a Külgazdasági- és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára kedden Budapesten.<br />&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;Menczer Tamás a Magyar-Türkmén Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság ülése után tartott sajtótájékoztatón hozzátette: a gázszállítással kapcsolatban vizsgálják, hogy a türkmén gáz hogyan tudna eljutni Azerbajdzsánon és Törökországon keresztül a Déli Gázfolyosóba.

Magyar részről a bizottsági ülésen tettek egy vállalást, amely szerint ha kiépül a szükséges infrastruktúra, amelynek segítségével a türkmén gáz el tud jutni Európába, akkor Magyarország évente nagyságrendileg 5 milliárd köbméter gázt tud majd felvenni ennek segítségével - ismertette az államtitkár.

Menczer Tamás hozzátette: a gyógyszeriparban is bővíteni szeretnék az együttműködést, a Richter Gedeon Nyrt. sikeresen szerepel a türkmén piacon, a magyar gyógyszerek és gyógyszerészeti termékek exportjának növelése komoly lehetőséget jelent. Türkmenisztán mezőgazdasága jelentős mértékben a gyapottermesztésre alapul, amely meglehetősen vízigényes, így türkmén részről érdeklődés mutatkozik a magyar vízgazdálkodási ismeretek iránt is.

A Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram keretében Magyarország jelenleg 20 helyet biztosít türkmén diákok számára, de a túljelentkezés miatt a türkmén fél a bővítés lehetőségének megvizsgálását kérte.

Az államtitkár tájékoztatta a türkmén delegációt vezető Batir Bazarov pénzügy- és gazdasági minisztert a magyar keleti nyitás politikájának sikerességéről, kiemelve, hogy tavaly 5,3 milliárd eurónyi befektetés érkezett Magyarországra, és ennek fele Dél-Koreából, valamint hangsúlyozva, hogy 2010-hez képest 29 százalékkal nőtt a magyar kereskedelmi forgalom és 24 százalékkal a magyar export a keleti nyitás országaiba, a nem túl kedvező világpolitikai és világgazdasági folyamatok ellenére.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!