Mérsékelt ütemben nőtt az amerikai gazdaság a tavalyi utolsó negyedévben

Gazdaság, 2020.03.26

Mérsékelt ütemben bővült az amerikai gazdaság a tavalyi negyedik negyedévben: a kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete által csütörtökön közzétett harmadik, végleges becslés szerint a bruttó hazai termék (GDP) évesítve 2,1 százalékkal bővült október-decemberben.

Az adat nem változott az első, illetve a második becsléshez képest, összhangban az elemzői várakozásokkal.

A harmadik negyedévben ugyancsak 2,1 százalékos, a második negyedévben 2,0 százalékos, az első negyedévben pedig 3,1 százalékos volt a növekedés évesített üteme.

Tavaly október-decemberben a reál GDP növekedését a háztartások és a szövetségi kormány kiadásai, az export, a lakásépítési beruházások, valamint az állami és a helyi kormányzati kiadások húzták, aminek kedvező hatását részben kioltotta a magánszektor készletbefektetéseinek és a vállalatok állóeszköz-befektetéseinek csökkenése.

A GDP folyó áron számolt értéke a negyedik negyedévben 3,5 százalékkal, 186,6 milliárd dollárral, míg a harmadik negyedévben 3,8 százalékkal, 202,2 milliárd dollárral bővült.

A tavalyi egész évet tekintve az amerikai gazdaság 2,3 százalékkal növekedett. Az előző évben, 2018-ban 2,9 százalékkal, 2017-ben pedig 2,4 százalékkal bővült az amerikai GDP.

A személyes fogyasztások, amelyek a GDP 70 százalékát teszik ki, évesítve 1,8 százalékkal nőttek a negyedik negyedévben, míg a harmadikban 3,2 százalékkal, a másodikban 4,6 százalékkal, az elsőben pedig 1,1 százalékkal. A végleges becslés 0,1 százalékponttal magasabb a másodiknál.

Az export 2,1 százalékkal nőtt, az import viszont 8,4 százalékkal csökkent a negyedik negyedévben.

A személyes fogyasztások árindexe 1,4 százalék volt a negyedik negyedévben, az élelmiszer- és energiaáraktól megtisztított index pedig 1,3 százalékra rúgott október-decemberben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!