TV műsor

Milliárdos fejlesztés, új víziváros a debreceni Nagyerdőben

Gazdaság, 2019.10.10

Debrecen legjelentősebb turisztikai fejlesztése zajlik a Nagyerdőben, 8,5 milliárd forintos beruházással új vizes létesítményt, "vízivárost" hoznak létre a korábbi strandfürdő területén - számolt be a fejlesztésről csütörtökön a helyszínen a cívisváros polgármestere.

Papp László (Fidesz-KDNP) jelezte: a 8,5 milliárd forintos turisztikai beruházást a kormány 6 milliárd forinttal, a Magyar Turisztikai Ügynökség 1,7 milliárddal támogatja, a többi forrást önerőként a város önkormányzata és vagyonkezelő holdingja biztosítja.

A fejlesztést a helyi igények mellett az is indokolja, hogy egyre népszerűbb turisztikai célpont Debrecen, tavaly 12 százalékkal nőtt a városban eltöltött vendégéjszakák száma a korábbi évhez képest, és elérte a félmilliót - ismertette a polgármester.

Beszámolója szerint az ország egyik leglátványosabb élményparkját alakítják ki a Nagyerdőben. Az 5600 négyzetméteres vízfelület csaknem duplája lesz a volt strand vízfelületének, lesz gyermekvilág különféle medencékkel és attrakciókkal, a 200 méter hosszú, 25 méter széles és 12 méter magas épületegyüttesben pedig a falakon is áthaladó csúszdákat, medencéket, köztük egy üvegaljút, illetve vízi bárt is kialakítanak.

Papp László jelezte: az új komplexumban visszaadják a debrecenieknek egykori legendás "négyméteres" medencéjüket. A régi "négyest", amelyben generációk tanultak meg fejest ugrani, az Aquaticum élményfürdő kialakításakor szüntették meg csaknem két évtizede sokak bánatára. Jövő nyártól ismét lesz "négyméteres" Debrecenben, és újra ugródeszkáról lehet gyakorolni a fejeseket a Nagyerdőben - fűzte hozzá a polgármester.

Papp László elmondta azt is, a víziváros víztorony felőli oldalán új sétányt nyitnak, az ott helyet kapó üzletek, éttermek a sétány és a strand felől is kiszolgálják majd a vendégeket.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!