Mintegy 1,3 milliárd forintos beruházással bővíti kapacitásait az Adient Mezőlakon

Gazdaság, 2019.06.27

Mintegy 1,3 milliárd forintos beruházással bővíti gyártási kapacitásait az Adient Mezőlak Kft., az új, kétezer négyzetméteres üzemcsarnokot csütörtökön adták át a Veszprém megyei településen.

Mintegy 1,3 milliárd forintos beruházással bővíti kapacitásait az Adient Mezőlakon Nagy András megbízott gyárigazgató elmondta: a beruházás során kétezer négyzetméteres üzemcsarnokot építettek mintegy 600 négyzetméter alapterületű kiszolgáló helyiségekkel. Emellett az épülethez logisztikai pályaudvart is kialakítottak és a gyáron belüli közlekedési útvonalakat is megújították.

A 740 főt foglalkoztató mezőlaki üzemben ülés háttámla- és ülésmagasság állító-, illetve zárszerkezetet, valamint ülésrögzítő rendszereket gyártanak, melyeket az Európai Unió összes országába, illetve Ausztrália kivételével a világ minden kontinensére szállítanak. Eddig három csarnokban mintegy nyolcezer négyzetméter alapterületen folyt a termelés, a beruházással ez nőtt most tízezer négyzetméter fölé.

A gyárigazgató tájékoztatása szerint az új üzemcsarnok 2021-ig elég gyártóterületet és korszerű kiszolgáló területet biztosít a megrendelői igényeknek. Hozzátette: az épület kialakításnál olyan építészeti megoldásokat alkalmaztak, amelyek lehetőséget nyújtanak a további bővítésre.

Az amerikai tulajdonú Adient a világ egyik vezető autóülés gyártó vállalata, Magyarországon Móron, Mezőlakon, valamint Kecskeméten több mint 3700 dolgozót foglalkoztat. Termékeik olyan vezető európai autógyárak számára készülnek, mint a BMV, a Daimler, a Ford, a Tesla, a Seat, a Toyota vagy a Volkswagen.

A nyilvános cégadatok szerint az Adient Mezőlak Kft. értékesítésből származó nettó árbevétele 2017 októbere és 2018 szeptembere közt megközelítette a 69,5 milliárd forintot, az előző időszak 65 milliárd forint körüli árbevétele után. Az adózás előtti eredmény azonban az előző időszak 3,7 milliárd forintos nyereségét követően 282 millió forintos veszteséget mutatott. A társaság az MTI kérdésére ezt a beruházással kapcsolatosan felmerülő költségekkel indokolta.
(MTI)

Galériánk

Mintegy 1,3 milliárd forintos beruházással bővíti kapacitásait az Adient Mezőlakon Mintegy 1,3 milliárd forintos beruházással bővíti kapacitásait az Adient Mezőlakon
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!