MNB: a cél, hogy Magyarország is a legfejlettebb országok közé tartozzon

Gazdaság, 2018.07.12

Az ország versenyképességének javítását szolgáló legújabb, 180 pontos csomagját  azzal a szándékkal állította össze a Magyar Nemzeti Bank (MNB), hogy Magyarország is felzárkózzon a világ legfejlettebb államai közé - mondta Baksay Gergely, az MNB költségvetési és versenyképességi elemzések igazgatóságának vezetője csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

A 180 pontos csomagot kedden adta át a jegybank a Nemzeti Versenyképességi Tanácsnak. A javaslatok célja a magyar gazdaságban - elsősorban a külső-belső egyensúlyi és adósságmutatókban, valamint a munkapiacon - kialakult pozitív trendek fenntartása mellett a termelékenység javítása, a teljes foglalkoztatás, valamint a demográfiai fordulat megalapozása

Baksay Gergely elmondta: úgy gondolják, a 180 pontos javaslat része lehet egy olyan reformcsomagnak, amelynek segítségével Magyarország egy-két évtizeden belül bekerülhet a legfejlettebb országok közé. Összesen 14 területen tettek javaslatokat, amelyeket két nagy csoportba lehet sorolni; az első a humántőke, ami Magyarországon a legjelentősebb erőforrás, a második pedig a kis- és középvállalatokat célzó gazdasági intézkedések.

Az MNB igazgatóságának vezetője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában megjegyezte, Magyarországon nagyon elaprózott a kis- és középvállalati struktúra, Németországhoz és Ausztriához képest túl sok a két-három főt foglalkoztató cég. Úgy vélte, ha sikerülne közelíteni az említett országok szerkezeti jellemzőihez, akkor jelentős fejlődést lehetne elérni.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!