MNB: az adósságcsökkentés apasztotta a devizatartalékot januárban

Gazdaság, 2020.02.11

A majdnem kétmilliárd euró értékű kötvénytartozás visszafizetése nyomán 1,545 milliárd euróval 26,840 milliárd euróra csökkentek januárban Magyarország nemzetközi tartalékai, ám így is 218 millió euróval meghaladták az egy évvel korábbi szintet - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb adataiból. A devizatartalék tavaly májusban volt utoljára ennél alacsonyabb.

A tartalékok csökkenését az magyarázza, hogy január 29-én lejárt egy eredetileg 2 milliárd dolláros 6,25 százalékos kamatozású tízéves dollárkötvényből fennmaradt 964,5 millió dollárnyi állomány, valamint az egymilliárd dolláros lejárat előtti visszavásárlás.

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) január 21-27. között tartott aukciója eredményeként négy 2021 és 2024 között lejáró kötvényből egymilliárd dollár értékben vásárolt vissza. A visszavásárlással 42,7 milliárd forint kamatmegtakarítást sikerült elérni 2024-ig, amiből 16,5 milliárd forint még idén realizálódik. Az aukcióra kedvező feltételeket teremtett, hogy Magyarország CDS felára ötéves mélyponton, 47 bázisponton állt. A visszavásárláshoz újabb kötvény kibocsátására nem volt szükség, a fedezetet az állam forint- és devizalikviditása szolgáltatta. Az MNB előzetes adatai szerint december végén 1167 milliárd forint (3,5 milliárd euró) volt a kormány betétszámláján.

A magyar állam 2011 és 2014 között négy tízéves dollárkötvényt bocsátott ki, összesen 9 milliárd dollár értékben.

Legközelebb február 24-én jár le egy tizenötéves egy milliárd euró kibocsátási értékű kötvény, amelyből a fennmaradt 798 millió eurós tartozást kell visszafizetni, azt követően pedig egy egymilliárdos jüankötvény jár le júliusban.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!