MNB: idén online zajlott a hatodik Budapesti Renminbi Kezdeményezés konferencia

Gazdaság, 2021.09.16

Idén online rendezték a hatodik Budapesti Renminbi Kezdeményezés konferenciát a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szervezésében. Az esemény a központi bankok Covid-19 okozta globális válság elleni védekezését, valamint Kína és a Renminbi (RMB) járvány utáni szerepét járta körül elismert nemzetközi és hazai szakértők közreműködésével - közölte az MNB az MTI-vel csütörtökön.

Az MNB 2015 márciusában, a jegybank Renminbi programjához kapcsolódóan indította útjára a Budapest Renminbi Initiative konferenciát, amelynek célja a kínai jegybankkal (People's Bank of China, PBoC) kialakított kapcsolatok erősítése, valamint a kínai valuta nemzetközivé tételének fontosságáról és hatásáról szóló párbeszéd elősegítése volt.

Patai Mihály, az MNB alelnöke megnyitó beszédében kiemelte, hogy a 21. századi gondolkodást a geopolitika fogja uralni, a felgyorsuló digitalizáció és a pénz forradalma átformálhatja egész gondolkodásunkat a pénzről és a központi bankokról. Hozzátette: az MNB - a PBoC-hoz hasonlóan - nagy hangsúlyt fektet a digitalizációra, a pénzügyi innovációra és a környezeti fenntarthatóságra, ami gyorsíthatja a kilábalást.

Az MNB távlati célja a Renminbi program elindításával a kínai valuta növekvő nemzetközi súlyának kihasználása, Budapest regionális szerepének növelése a kínai-közép-európai gazdasági kapcsolatokban, valamint a kínai-magyar külgazdasági kapcsolatok erősítése volt. A program fontos eszköze a magyarországi befektetési és finanszírozási források diverzifikálásának, valamint a határon átnyúló gazdasági tevékenység növekedésének. A Budapest Renminbi Kezdeményezés 2021 konferencia célja a hosszútávú kínai-magyar gazdasági és diplomáciai kapcsolatok erősítése - közölte a jegybank.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!