MNB: megjelent a Versenyképességi tükör

Gazdaság, 2019.11.06

Az idén első alkalommal jelentette meg a Magyar Nemzeti Bank Versenyképességi tükör című kiadványát. Az MNB ezzel a kiadvánnyal követi nyomon évente az általa megfogalmazott versenyképességi irányok és javaslatok teljesülését - mondta Palotai Dániel, az MNB ügyvezető igazgatója szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Rámutatott: a versenyképességi javaslatok teljesülésének strukturált nyomon követése a végrehajtás támogatásával hozzájárul a szükséges versenyképességi fordulat megvalósulásához.

A Versenyképességi tükör 2019 óta minden év őszén értékeli az ország versenyképességi előrehaladását a Versenyképességi programban megfogalmazott 330 javaslat alapján - tette hozzá.

Palotai Dániel ismertette: a magyar gazdaság 2013-tól felzárkózási pályára állt, ahhoz azonban, hogy hosszú távon is fent maradjon a fejlett országokhoz képest évi legalább 2 százalékpontos növekedési többlet, versenyképességi fordulat szükséges.

Kitért arra, hogy az MNB Versenyképességi programjának februári közzététele óta több területen is pozitív változások és kezdeményezések láthatók, ám a javaslatok széleskörű megvalósítása még számos lépést és átfogó reformokat igényel. A 2019. október 18-ig megtörtént intézkedések és bejelentések alapján az MNB Versenyképességi programjának prioritással súlyozott megvalósulása jelenleg 22 százalékon áll, és a 330 javaslat felének megvalósulása már megkezdődött.

Az ügyvezető igazgató szerint a program által lefedett területek közül a pénzügyi rendszer fejlesztését célzó javaslatok esetében történt a legnagyobb előrelépés, amelyhez jelentősen hozzájárultak az MNB célzott programjai. Jól halad az állami hatékonyság fejlesztése is, ám alacsony a megvalósulása a családbarát programnak - tette hozzá.

Több kedvező irányú intézkedés került bejelentésre a Család- és gazdaságvédelmi akciótervekbe foglalva is - emlékeztetett. Ugyanakkor számos területen van még lehetőség a reformok folytatására, adott esetben fokozottabb előrehaladásra, egyebek között a képzett humán tőke tartós rendelkezésre állása, a termelékeny és innovatív kkv-szektor, valamint az állami hatékonyság fejlesztése érdekében.

Palotai Dániel részben megvalósultnak értékelte az adóügyekben az adminisztratív terhek csökkentését: csökken az adónemek száma, az adóhatóság a tervek szerint az szja után más bevallást is elkészít majd. A magyar gazdaság kiemelt fejlesztési területei közé sorolta a megfizethető lakhatás, a fenntartható nyugdíjrendszer, az egészséges társadalom, a demográfiai fordulat, a fejlett infrastruktúra, a képzett munkaerő, illetve a teljes foglalkoztatás fenntartásának megvalósulását.

Összegzése szerint mind a magyar gazdaságtörténetet, mind pedig a közelmúltbeli nemzetközi eredményeket tekintve kivételes a magyar gazdaság évek óta tartó felzárkózási ciklusa, ennek évtizeden átívelő fenntartásához azonban versenyképességi fordulatra van szükség. A Magyar Nemzeti Bank e célból a Versenyképességi programjába foglalt intézkedések teljes körű megvalósítását szorgalmazza.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!