Nagy István: az erős agráriummal rendelkező országoknak közösen kell fellépniük a KAP források megtartásáért

Gazdaság, 2019.07.23

Közösen kell fellépniük a hagyományosan erős mezőgazdasággal rendelkező országoknak a Közös Agrárpolitika (KAP) forrásainak megtartásáért és a gazdabarát, egyszerű szabályozásért - mondta Nagy István agrárminiszter miután kétoldalú megbeszélést folytatott kedden Didier Guillaume francia mezőgazdasági miniszterrel Párizsban.

Az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint a találkozón a tárcavezetők egyetértettek abban, hogy a KAP forrásokat a jelenlegi szinten szükséges tartani a 2020 utáni időszakban is annak érdekében, hogy az európai gazdák versenyképesek tudjanak maradni a globális piacon.

Nagy István kiemelte: nem kérhetnek többet a gazdáktól úgy, hogy közben csökkennek az uniós források. A kormány kiáll a gazdákat megillető támogatások védelméért.

Az agrárminiszter szerint elfogadhatatlan, hogy Brüsszel a gazdák helyett a migrációra fordítsa az agrárpénzeket. A becslések szerint a magyar agrárium és a magyar gazdák támogatását 25 százalékkal akarják csökkenteni. Magyarországon több mint 100 ezren írták alá a gazdapetíciót, amelynek céljaival a kormány is egyetért - tette hozzá.

A tárcavezető hangsúlyozta azt is, hogy a megfelelő KAP költségvetés mellett legalább olyan lényeges, hogy a források egyszerűbben jussanak a gazdákhoz. Emellett csökkenteni kell az olyan uniós előírások számát, amelyek szükségtelenül bonyolítják a forrásokhoz történő hozzáférést.

Nagy István elmondta, hogy a francia miniszterrel egyetértettek abban is, hogy az új KAP végrehajtási szabályainak valódi egyszerűsítést kell hozniuk mind a gazdák, mind pedig a kifizetésben közreműködő nemzeti hatóságok számára.

Az új hétéves uniós költségvetés és a KAP jogszabályi javaslatok vitája ősszel folytatódik Brüsszelben, amelyek során Magyarország Franciaországgal és a visegrádi négyekkel közösen határozott álláspontot képvisel majd az agrárforrások megtartása és a megfelelő KAP szabályozás elfogadása érdekében - közölte az AM.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!