Nem okozott meglepetést a júniusi inflációs adat elemzők szerint

Gazdaság, 2020.07.08

Nem okozott meglepetést a fogyasztói árak júniusi emelkedése az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők szerint, akik kiemelték: az adat megegyezik a piaci konszenzussal.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közzétett adatai szerint júniusban a fogyasztói árak átlagosan 2,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben az élelmiszerek és a szeszes italok, dohányáruk ára nőtt jelentős mértékben.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője azt írta, hogy a várakozásoknak megfelelően jelentősen emelkedett az infláció Magyarországon 2020 júniusban. A dinamikus gyorsulás mögött egyértelműen az üzemanyagok árának erőteljes emelkedése áll: ami a havi alapú 9,3 százalékos drágulásával "gyakorlatilag önmagában magyarázza a fő inflációs mutató emelkedését". A drágulás ellenére az üzemanyag még mindig 11,6 százalékkal olcsóbb, mint egy évvel korábban - jegyezte meg.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője szintén rámutatott: döntően az üzemanyagárak alakulása miatt emelkedett az infláció júniusban 2,9 százalékosra az előző havi 2,2 százalékról.

Molnár Dániel, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági elemzője azt emelte ki, hogy júniusban a jegybanki inflációs cél közelébe emelkedett a pénzromlás éves üteme. Ugyanakkor termékkategóriánként jelentős eltérések adódnak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!