Nem változott a román alapkamat

Gazdaság, 2018.10.03

A Román Nemzeti Bank (BNR)igazgatótanácsa szerdai döntésével nem módosította az alapkamatot, amely továbbra is 2,50 százalék.

A döntés összhangban van az elemzők várakozásával.

A BNR igazgatótanácsa a monetáris politikai ülésén úgy határozott, a kereskedelmi bankok kötelező tartalékrátáján sem változtat, így a lej és a deviza esetében 8 százalék maradt a ráta.

A román központi bank az idén év elején háromszor emelte 25 bázisponttal az alapkamatot, miután az éves inflációs ráta májusban 5,4 százalékra emelkedett, amely azóta valamelyest mérséklődött, de augusztusban még mindig 5 százalék fölött volt.

A román jegybank az idén 3,5 százalékos éves inflációra számít. A jegybank vezetősége szerint a célt sikerül teljesíteni, ugyanis az év utolsó négy hónapjában a fogyasztói árindex növekedésének mérséklődésére számítanak.

A jegybank 2019-re 2,7 százalékos éves inflációt valószínűsít.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!