Nem változtatott az irányadó dollárkamaton a Fed

Gazdaság, 2021.04.28

Nem változtatott az irányadó dollárkamatsávon és havi eszközvásárlási programján az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbankrendszer (Federal Reserve/Fed) monetáris döntéshozó testülete.

A nyíltpiaci bizottság szerdán véget ért, kétnapos tanácskozásán, a piaci várakozásokkal összhangban, a tavaly március 15. óta érvényes 0,00-0,25 százalékos sávban hagyta az irányadó kamatot, eszközvásárlásait pedig kincstárjegyek esetében havi legalább 80 milliárd dolláros, jelzálog-fedezetű értékpapírok esetében havi legalább 40 milliárd dolláros ütemben folytatja.

Az egyhangúlag meghozott döntéseket ismertető közleményében a testület nyugtázta ugyan a gazdaság erejének növekedését, de nem adta jelét annak, hogy kész csökkenteni a fellendülés támogatását. Megismételte, hogy teljes eszköztárát bevetheti az amerikai gazdaság támogatására "ebben a kihívásokkal teli időszakban", elősegítve ezáltal kettős mandátumának megvalósítását, az árstabilitás mellett a teljes foglalkoztatás elérését.

A koronavírus-világjárvány hatalmas emberi és gazdasági nehézségeket okoz az Egyesült Államokban és szerte a világon. A védőoltások terén elért eredmények és az erőteljes politikai támogatás közepette a gazdasági aktivitás és a foglalkoztatás mutatói erősödtek. A világjárvány által leginkább sújtott ágazatok gyengék maradtak, de javul teljesítményük. Az infláció emelkedett, jórészt átmeneti tényezők hatására. Az általános pénzügyi feltételek továbbra is kedvezőek, részben a gazdaságot támogató szakpolitikai intézkedéseknek, valamint az amerikai lakossági és vállalati hitelezés zavartalan áramlásának köszönhetően - mutatott rá a bizottság.

A Fed megítélése szerint azonban a gazdaság pályájának alakulása jelentősen függ a koronavírus-járvány alakulásától, ideértve a védőoltási kampányban elért eredményeket. A folyamatban lévő közegészségügyi válság továbbra is nyomást gyakorol a gazdaságra, és a gazdasági kilátásokat fenyegető kockázatok továbbra is fennállnak. Ez utóbbi megfogalmazás kevésbé negatív, mint márciusban, amikor a Fed úgy fogalmazott, hogy az egészségügyi válság "jelentős kockázatokat" jelent a gazdasági kilátásokra nézve.

A nyíltpiaci bizottság megismételte, hogy mindaddig a jelenlegi 0,00-0,25 százalékos tartományban tartja az irányadó kamatláb-sávot, amíg a munkaerőpiacon el nem érik a teljes foglalkoztatottságot, illetve amíg az infláció el nem éri és mérsékelten meg nem haladja egy időre a 2 százalékot.

A monetáris politika megfelelő irányvonalának értékelése során a bizottság továbbra is figyelemmel kíséri a beérkező információk gazdasági kilátásokra gyakorolt hatását. A testület megerősítette, készen áll arra, hogy szükség szerint kiigazítsa a monetáris politika irányvonalát, ha olyan kockázatok merülnek fel, amelyek akadályozhatják a bizottság céljainak elérését.

Az Egyesült Államokban csütörtökön teszik közzé a gazdaság első negyedéves teljesítményét tükröző adatokat. A várakozások szerint a bruttó hazai termék (GDP) 6,1 százalékos évesített ütemmel nőtt, gyorsult az előző negyedév 4,3 százalékához képest. Az erős fellendülés dacára még mindig több mint 8 millióval kevesebben dolgoznak, mint a járvány kirobbanása előtt. Bár az utóbbi pár hónapban a vártnál erősebben emelkedtek a fogyasztói és a termelői árak is, egybehangzó vélemények szerint átmeneti jelenségről van szó.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!