Nem változtatott az irányadó dollárkamaton a Fed

Gazdaság, 2021.07.28

Nem változtatott az irányadó kamaton a Fed kedd-szerdai monetáris politikai ülésén, de a gazdasági növekedésben elért eredményekre hivatkozva jelezte szándékát a szigorítás fokozatos megkezdésére.

A Fed monetáris döntéshozó testülete bejelentette, hogy nem változtat a 0,0-0,25 százalékos irányadó dollárkamat-sávon és folytatja a jelenleg havi 120 milliárd dolláros keretösszeggel végzett eszközvásárlási programját. A bejelentés megfelelt a piaci várakozásoknak.

A döntés indoklásában a Fed leszögezte, hogy egyértelmű javulás tapasztalható a koronavírus-járvány által leginkább sújtott ágazatokban és a foglalkoztatási helyzet is kedvező tendenciát követ, a krízis előtti teljesítményt azonban még messze nem sikerült elérni és a gazdasági növekedési kilátásokat továbbra is jelentős kockázati tényezők árnyékolják be.

A Fed egyúttal jelezte, hogy a makrogazdasági mutatók és az inflációs cél közelítésében elért eredményekre már az idén, "a korábban jelzettnél valamivel hamarabb" megkezdheti az eszközvásárlási program keretösszegének a fokozatos csökkentését. Leszögezték azonban, hogy a bizottság továbbra is szoros figyelemmel követi a gazdaság javulásának a mutatószámait annak függvényében dönt a monetáris szigorítás megkezdéséről.

Az elemzői várakozásoknak megfelelő Fed-döntés gyakorlatilag hidegen hagyta az értékpapírpiacokat, a tőzsdei indexek a nap folyamán pozitív és negatív értékek között csekély ingadozást mutattak. A dollár viszont csekély árfolyamemelkedéssel nyugtázta a szigorítás közelgő megkezdéséről tett jelzést. A dollár-index 0,11 százalékos napi nyereséggel 92,53 pontra emelkedett. A hat legfontosabb nemzetköz fizetőeszközhöz viszonyított árfolyam alapján kalkulált dollár-index július elején ért el 93,14 ponton négy havi csúcsot a Fed korábban tett bejelentésének köszönhetően, hogy a jelentősen megemelkedett inflációs várakozások miatt előbbre hozhatja az idén a monetáris szigorítás megkezdését.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!