Nem veszi meg a 4iG a T-Systems Magyarországot

Gazdaság, 2019.12.10

A 4iG Nyrt. valamint a Magyar Telekom Nyrt. megszüntette a T-Systems Magyarország Zrt. felvásárlásával kapcsolatos tárgyalásokat - jelentette be a 4iG és a Magyar Telekom kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

A felek a közlemény szerint július 9-i bejelentésükkel összhangban tárgyalási folyamatot indítottak a T-Systems Magyarország 4iG-nek történő lehetséges eladásáról, valamint aláírtak egy nem kötelező erejű előzetes megállapodást. Kedden, a 4iG kezdeményezésére az előzetes megállapodás felmondása mellett döntöttek.

A 4iG és a Magyar Telekom tovább vizsgálja az együttműködési lehetőségeket annak érdekében, hogy partnerségre lépjenek a nagyvállalati és az állami szektor számára értékesített szolgáltatások területén. A felek között korábban létrejött konzorciumi megállapodások változatlan feltételekkel hatályban maradnak - írták közleményükben a társaságok.

Jászai Gellért, a 4iG elnök-vezérigazgatója az MTI-hez eljuttatott sajtóközleményben kifejtette: nehéz, de megfontolt döntést hoztak. Ennek ellenére nem mondtak le hazai és régiós növekedési terveikről. A 4iG kiemelkedő évet zár az idén, amely kiegyensúlyozott hátteret biztosít a társaság növekedési pályájának fenntartásához. Emellett folytatják a tárgyalásokat a Magyar Telekommal a mindkét társaság számára előnyös üzleti együttműködés további lehetőségeiről. A 4iG az organikus növekedés mellett továbbra is aktívan keresi azokat az akvizíciós célpontokat, amelyek támogatják növekedési céljait és a részvényesi értéknövelést - közölte.

Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója hangsúlyozta: a Magyar Telekom célja változatlanul az, hogy ügyfeleinek mindig a legjobb minőségű, integrált szolgáltatásokat nyújtsa a legjobb hálózaton. Bíznak abban, hogy bevált stratégiájukkal és erős stratégiai partnerekkel - köztük a 4iG-vel - folytatni tudják fejlesztéseiket, tovább erősítik piacvezető pozícióikat és értéket teremtenek részvényeseik és az egész magyar társadalom számára - mondta a közlemény szerint.

A két társaság 2019. július 9-én jelentette be, hogy megállapodást írtak alá a T-Systems Magyarország adásvételéről. A T-Systems Magyarország kis- és középvállalati értékesítési üzletága nem képezte az ügylet tárgyát.

Az aláírt előzetes megállapodásban a felek megegyeztek a vételárban és a főbb feltételekben, azonban a tranzakció teljes feltételrendszere az előzetes megállapodást is ide értve - a T-Systems Magyarország átvilágítása és a felek közötti további tárgyalások függvényében - a végleges adásvételi szerződés aláírásával vált volna kötelező erejűvé.

Október 16-án, egy konferencián Jászai Gellért, a 4iG elnök-vezérigazgatója arról számolt be, hogy jól halad a T-Systems Magyarország akvizíciójának előkészítése, három hónap alatt lezárult a százmilliárd forint fölötti árbevétellel rendelkező, és több ezer alkalmazottat foglalkoztató, az IT-piacon piacvezető vállalat átvilágításának első szakasza, és már a megállapodások véglegesítése folyik az eladó Magyar Telekom Nyrt.-vel.

A 4iG a tárgyalások sikeres lezárása esetén két forrásból finanszírozta volna az akvizíciót és további növekedési terveit: a november végéig tervezett, 30 milliárd forintos zártkörű kötvénykibocsátásból, valamint egy 30 milliárd forintos ázsiós tőkeemelésből, amelyet megállapodás esetén december végéig hajtottak volna végre.

A 4iG fennállásának legeredményesebb évét tudhatja maga mögött - írták az előzetes megállapodás felbontásáról szóló keddi közleményben. A társaság 2019 első három negyedévében 25,18 milliárd forint IFRS szerinti konszolidált bevételt ért el 2,48 milliárd forint fölötti EBITDA és 1,69 milliárd forintos adózott eredmény mellett. A társaság menedzsmentje az év végéig a vállalat teljesítményének és eredményének további növekedésére számít.

A Magyar Telekom csoport szintű árbevétele 0,5 százalékkal, 484 milliárd forintra, adózott nyeresége pedig 18,6 százalékkal 31,5 milliárd forintra nőtt 2019 első kilenc hónapjában. Idén a bevételek enyhe csökkenésére, az EBITDA eredményben pedig 1-2 százalékos növekedésre számít a társaság a közlemény szerint.

A 4iG és a Magyar Telekom részvényeivel egyaránt a BÉT prémium kategóriájában kereskednek.

A 4iG a keddi kereskedést 690 forinton zárta, 82 forinttal, 10,62 százalékkal alacsonyabban az előző záróárnál. Az elmúlt egy évben a 4iG legmagasabb ára 1184 forint, a legalacsonyabb 304 forint volt.

A Magyar Telekom záróára kedden 440 forint volt, nem változott az előző záróárhoz képest, éves maximuma 476,5 forint, éves minimuma 406 forint.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!