NHKV: a nemzeti hulladékgazdálkodási társaság kifizette a fővárosi számlákat

Gazdaság, 2022.10.05

A Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-nél (NHKV) nincs lejárt, kifizetetlen szolgáltatási számlája a fővárosi hulladékszállítást végző cégnek, az NHKV évek óta minden szolgáltatási számlát határidőben vagy határidő előtt kifizet - közölte a vállalat szerdán.

A nemzeti hulladékgazdálkodási társaság ezzel a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. keddi közleményére reagált, amely szerint az állami NHKV Zrt. (kukaholding) az elmúlt három évben a korábbi évekhez képest mintegy 3-5 milliárd forinttal kevesebb forrást juttatott az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió finanszírozására.

Az NHKV közleménye szerint a sajtóban megjelent hírekkel ellentétben több forrást juttatnak a fővárosi céghez, mint a korábbi években.

Az NHKV Zrt. - mint az állami hulladékgazdálkodási közfeladat ellátására kijelölt gazdasági társaság - a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás finanszírozására vonatkozó közfeladatát a jogszabályoknak megfelelően látja el. A jogszabályban rögzített fizetési kötelezettségét valamennyi közszolgáltató felé fizetési határidőn belül teljesíti, késedelmes fizetésbe nem esik - hangsúlyozták.

"Társaságunknál nincs lejárt, kifizetetlen szolgáltatási díj számlája a fővárosi cégnek. Az NHKV évek óta minden szolgáltatási díj számlát határidőben vagy határidő előtt kifizet" - írták.

Jelezték azt is, hogy elszámolási vitájuk jelenleg nincs a fővárosi céggel, sikeresen lezárták minden üzleti évüket. Az elszámolással kapcsolatban a fővárosi cég, illetve korábban az FKF menedzsmentje további jogszerű finanszírozási igénnyel nem élt.

"Visszautasítjuk a fővárosi cég állításait, és kérjük, hogy ne vezesse félre munkavállalóit és a közvéleményt" - fogalmazott közleményében az NHKV.

A BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. keretein belül önállóan működő FKF Hulladékgazdálkodási Divízióban kedd reggel előzetes bejelentés nélküli munkabeszüntetés kezdődött. A munkavállalók elmondták, hogy az első rezsiszámláik kézhez vétele során szembesültek azzal, hogy a főváros által adott béremelést az infláció és a rezsinövekedés felemésztette.

Karácsony Gergely főpolgármester keddi Facebook-bejegyzésében azt írta: "a főváros a hulladékszállításban a kukaholdingnak nevezett állami cégszörny alvállalkozója, amely egyszerűen nem fizeti meg a budapestiek által befizetett szemétdíjat, az elmúlt 3 évben az állami kukaholding 15 milliárd forintot nem adott vissza Budapestnek."
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!