Nőtt a 4iG árbevétele és eredménye az első három negyedévben

Gazdaság, 2020.11.27

A 4iG 33,5 milliárd forint konszolidált értékesítési árbevételt ért el az első háromnegyedévben, 34 százalékkal többet az egy évvel korábbinál, adózott eredménye 11 százalékkal, 1,87 milliárd forintra nőtt - közölte az informatikai vállalat pénteken.

Közleményük szerint a kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményük (EBITDA) 2,81 milliárd forint volt, 13 százalékkal haladta meg a tavalyi azonos időszak eredményét.

A társaság közleménye szerint a hazai és nemzetközi technológiai vállalatokat alapvetően nem érintette negatívan a koronavírus-járványt követő gazdasági visszaesés, bizonyos informatikai szegmensekben - mint például a blockchain és mesterséges intelligencia alapú fejlesztések, távoli üzemeltetés, digitalizáció - a megrendeléseket kifejezetten ösztönözte a pandémia.

A cégcsoport munkavállalóinak létszáma csaknem 700-ra nőtt a harmadik negyedév végére, gyorsjelentésének pénteki megjelenésekor pedig már megközelítette az ezret.

Az iparággal kapcsolatos várakozások szerint az informatikai, illetve technológiai szektor töretlenül fejlődhet, a megváltozott gazdasági környezet pedig újabb megbízásokat és akvizíciós lehetőségeket hozhat a társaság főbb működési szegmenseiben - közölték.

A 4iG azon dolgozik, hogy vezető iparági szereplővé váljon az üzemeltetés, a szoftverfejlesztés, a blockchain, a mesterséges intelligencia-fejlesztés, illetve az Ipar 4.0 területein. A társaság igazgatósága arra számít, hogy a vállalat teljesíti a 2020-ra kitűzött növekedési célokat, így 25 éves fennállásának legeredményesebb évét zárhatja - áll a tájékoztatásban.

A 4iG Nyrt. részvényeit a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémium kategóriájában jegyzik. A papírok 642 forinton zártak pénteken, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyamuk 928, a legalacsonyabb 285,5 forint volt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!