Növekedésnek indult a közbeszerzési piac az első negyedévben

Gazdaság, 2021.04.28

Az első negyedévben közel 8 százalékkal nőtt a lefolytatott közbeszerzések összértéke a tavalyi év azonos időszakához képest. A közbeszerzési piac tehát az eljárások elmúlt évi 5 százalékos csökkenése után jelentős növekedést mutat, és túlszárnyalta a koronavírus-válság által már részben érintett tavalyi első negyedéves eredményeket - derül ki a Közbeszerzési Hatóság negyedéves gyorsjelentéséből.

Az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben kiemelték, hogy a mikro-, kis- és középvállalkozások egyre nagyobb szerepet játszanak a közbeszerzésekben, az idén az első negyedévben minden közbeszerzésben elköltött 100 forintból 71-et kkv-k vittek el, ami a 2019 és 2020 azonos időszakára vonatkozó eredményeket is meghaladja. Az első negyedévben lefolytatott összes közbeszerzés közel 86 százalékát kkv-k nyerték.

A jelentés szerint az első negyedévben 1819 közbeszerzési eljárást folytattak le eredményesen, amelyek összértéke közel 716 milliárd forintot tett ki. Ez az eljárások darabszámát tekintve ugyan csökkenést jelent az előző két év azonos időszakával összevetve, viszont a beszerzések összértékét tekintve közel 8 százalékos növekedés az egy évvel korábbi 664 milliárd forinthoz képest.

A közlemény szerint a közbeszerzési eljárások terén továbbra is intenzív versenyhelyzet tapasztalható. Mind a darabszámot, mind az összértéket tekintve kevesebb volt az egyajánlatos eljárás: a tavalyi év első negyedévéhez képest idén 119-cel kevesebb ilyen eljárást folytattak le, értékük pedig 12,8 milliárd forinttal csökkent 2020 első negyedévéhez képest.

A hirdetmény nélküli tárgyalásos (HNT) eljárások száma 20-szal volt kevesebb, miközben értékük több mint 5 milliárd forinttal volt alacsonyabb. A nemzeti eljárásrenden belül a HNT-k számaránya továbbra is kimondottan alacsony, 1 százalék körül stagnál, miközben értékarányuk az előző évek azonos időszakához hasonlóan még ennél is alacsonyabb, mindössze 0,3 százalékot tett ki. Az uniós eljárásrendű közbeszerzések között a HNT-k arány 2,7 százalékponttal csökkent a tavalyi év első negyedévéhez képest.

Az egy közbeszerzési eljárásra jutó ajánlatok átlagos száma 2021 első negyedévében meghaladta a 6,5 darabot, ez magasabb a korábbiaknál, az egy évvel korábbi 5,9-nél és a két évvel ezelőtti átlagosan 5 ajánlatnál.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!