Növekvő árbevétel ellenére 30 százalékkal nőtt az Air France-KLM vesztesége 2019-ben

Gazdaság, 2020.02.20

A növekvő árbevétel ellenére 30 százalékkal csökkent az Air France-KLM csoport adózott eredménye tavaly az egy évvel korábbihoz képest.

Előrejelzésében az Air France-KLM azt írta, a koronavírus miatti közlekedési korlátozások elsősorban az ázsiai piacokat érintik, és emiatt az első negyedévben az egységbevételek csökkenésére számítanak. A február-áprilisi időszakban mintegy 150-200 millió eurós kárral számol a francia-holland társaság.

A cég honlapján csütörtökön közzétett eredménykimutatás szerint az Air France, a KLM és a diszkont Transavia 2,7 százalékkal 104 millióra növelte éves utasforgalmát, ennek is köszönhetően az árbevétel 3,7 százalékkal 27,1 milliárd euróra javult.

Az üzemi eredmény ugyanakkor 18 százalékkal 1,1 milliárd euróra, az adózott eredmény pedig 33 százalékkal 270 millió euróra romlott az egy évvel korábbihoz képest. A társaság közlése szerint ennek hátterében elsősorban a magasabb kerozinár, illetve a kiéleződő versenyhelyzet húzódik meg.

A légitársasági bontás szerint az Air France 280 millió eurós üzemi eredménnyel zárt, ami 12,8 százalékkal alacsonyabb, mint 2018-ban. A KLM 21,8 százalékkal rosszabb üzemi eredményről adott számot, a holland királyi légitársaság azonban még így is 853 millió eurós nyereséggel zárt.

(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!