Októberben lassult a termelőiár-infláció az euróövezetben

Gazdaság, 2022.12.02

Októberben az előző havihoz képest csökkent, éves összevetésben pedig lassult a termelőiár-infláció az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteki jelentése szerint.

Októberben 2,9 százalékkal csökkentek a termelői árak az euróövezetben az előző havihoz képest a várt 2,0 százalékos csökkenés helyet. Szeptemberben 1,6 százalékkal nőttek havi bázison a termelői árak.

A havi bázison bekövetkezett csökkenéssel párhuzamosan mérséklődött az éves áremelkedés mértéke is: a várt 31,5 százalék helyett 30,8 százalékkal haladták meg az októberi termelői árak az egy évvel korábbit az euróövezetben, a szeptemberi 41,9 százalék után. Augusztusban 43,4 százalékkal álltak az egy évvel korábbi felett a termelői árak az euróövezetben, ami történelmi csúcs volt.

Az energiaárak havi bázison 6,9 százalékkal csökkentek októberben a szeptemberi 3,1 százalékos havi emelkedés után. Októberben az energiaárak 65,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, míg szeptemberben 108,0 százalékkal, augusztusban 117,3 százalékkal. Energia nélkül a termelői árak októberben 14,0 százalékkal emelkedtek éves szinten, ami lassulást jelent az előző havi 14,5 százalékról.

Az Európai Unióban a termelői árak az előző havihoz képest 2,5 százalékkal csökkentek októberben, míg szeptemberben 1,4 százalékkal nőttek, augusztusban pedig 4,9 százalékkal emelkedtek havi bázison. Az egy évvel korábbit októberben 31,2 százalékkal haladták meg a termelői árak az EU-ban, kevésbé a szeptemberi 41,4 százaléknál és az augusztusi 43,2 százalékos rekordnál.

Az energiaárak havi bázison 6,6 százalékkal csökkentek októberben az EU-ban, a szeptemberi 3,1 százalékos növekedés és az augusztusi 11,9 százalékos havi növekedés után. Az egy évvel korábbit 67,0 százalékkal haladták meg az energiaárak októberben az EU-ban, míg szeptemberben 105,2 százalékkal, augusztusban pedig 115,8 százalékkal. Energiaárak nélkül 14,5 százalékkal emelkedtek októberben a termelői árak az EU-ban, szeptemberben 15,0 százalékkal, augusztusban pedig 15,2 százalékkal.
https://ec.europa.eu/eurostat/documents/2995521/15533477/4-02122022-AP-EN.pdf
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!