Otthon Centrum: Budapesten emelkedtek a használt lakások árai

Gazdaság, 2021.10.15

A fővárosban átlagosan 3,5 százalékkal emelkedett a használt társasházi lakások ára, míg a panelek értéke 7,5, a családi házaké pedig majdnem 11 százalékkal nőtt az év első kilenc hónapjában 2020 azonos időszakához képest - közölte az Otthon Centrum pénteken az MTI-vel.

Az ingatlanközvetítő cég közleményében kifejti: a tavalyi, pandémiával összefüggő korlátozó intézkedésekkel és jelentős piaci visszaeséssel terhelt év után talpra állt az ingatlanpiac, amit a kereslet növekedésével párhuzamosan az árak emelkedése is mutat. Budapesten a társasházi lakások átlagos négyzetméterára 762 ezer forintra nőtt, ami 3,5 százalékkal magasabb, mint 2020-ban.

A közlemény idézte Soóki-Tóth Gábort, az Otthon Centrum elemzési vezetőjét, aki elmondta, az öt százalék alatti átlagár-növekedés azt jelenti, hogy idén nem minden kerületben emelkedett a téglalakások négyzetméterára a tavalyi év azonos időszakához képest, jellemzően a drágább kerületekben csökkentek, míg az olcsóbbakban nőttek az árak.

Példaként említette, hogy a legnagyobb mértékű visszaesést az V. kerület mutatta átlag 9 százalékkal, amelyet a XIII. kerület követett 7 százalékos árcsökkenéssel. Ezzel szemben átlagosan 15 százalékkal Budán a XI. és XII. és Pesten a XVII., XVIII. kerületekben drágultak a lakások árai.

Ugyanakkor megjegyezték, az V. kerületben mért átlagosan 956 ezer forintos fajlagos ár a legmagasabb a kerületek között, bár előnye jelentősen csökkent az utóbbi években mérthez képest. Ezt az értéket most a XII. kerület közelítette meg 930 ezer forintos négyzetméterárával.

Közölték, a panellakások négyzetméterára átlagosan 562 ezer forintra nőtt az idén Budapesten, ami az utóbbi évekhez képest mérsékeltebb emelkedés, ám a téglalakásoknál nagyobb, 7,5 százalékos árnövekedést jelent. A legdrágább kerületnek a XI. kerület bizonyult átlag 700 ezer forintos négyzetméterárral, amelyet a XIII. kerület 650 ezer, valamint a III. és IX. kerület 620 ezer forintos fajlagos átlagára követett.

Arra is kitértek, hogy a használt családi házak átlagos négyzetméterára 529 ezer forint volt a fővárosban, ami 10,9 százalékkal magasabb 2020-hoz képest. A legdrágább Buda hegyvidéki családi házas övezete lett, kiváltképp a II. és XII. kerület, ahol a fajlagos ár 800 ezer forint felett alakult, míg a III. és XI. kerületben átlag 650-700 ezer forintot fizettek négyzetméterenként. A pesti oldalon Zugló 608 ezer forinttal a legdrágább, míg a többi külső pesti kerület átlagos négyzetméterára 500 ezer forint körül alakult.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!