PM: a lengyel pénzügyminiszterrel tárgyalt Varga Mihály

Gazdaság, 2024.06.21

A magyar EU-elnökség célja, hogy az Európát érintő legfontosabb kérdésekben előrelépést érjen el - jelentette ki Varga Mihály, miután Andrzej Domanski lengyel pénzügyminiszterrel tárgyalt Luxemburgban a Pénzügyminisztérium (PM) pénteki közleménye szerint.

A tárcavezető kiemelte: nagy hangsúlyt fordítunk majd az uniós versenyképességi és demográfiai kihívásokra, a zöld gazdasági átállásra, a gazdabarát agrárpolitikára és a bővítési folyamat felgyorsítására.

A magyar elnökség során válaszokat kell találnunk az Európai Unió versenyképességének helyreállítására - emelte ki a tárcavezető.

Mint mondta: a járvány és a háború kitörése felgyorsította Európa gazdasági térvesztését, az unió folyamatosan veszít versenyképességéből a globális versenytársakkal szemben.

A magyar EU-elnökség ezért nagy hangsúlyt fordít majd az európai versenyképességre, csökkenteni kell az unió és versenytársai közötti növekedési és innovációs szakadékot - hangsúlyozta Varga Mihály.

A tárcavezető kiemelte: a Pénzügyminisztérium szakértői felkészültek a 2025. évi uniós költségvetés elkészítésére, emellett elnökségi prioritás lesz a védelempolitika és a kohéziós politika erősítése. Varga Mihály emlékeztetett: a júliusban kezdődő magyar elnökség után Lengyelország veszi át a soros elnökséget. Lengyelország 2023-ban Magyarország 3. kereskedelmi partnere volt, részaránya a teljes magyar külkereskedelemben eléri az 5 százalékot - tájékoztatott a Pénzügyminisztérium.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!