PM-államtitkár: 50 ezer diákot mozgatott meg a ZsetON verseny

Gazdaság, 2021.03.26

A ZsetON vetélkedő sikeres volt, a feladatokat több mint 50 ezer középiskolás és - idén kísérleti jelleggel - egyetemista diák töltötte ki - mondta Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium (PM) pénzügyekért felelős államtitkára a ZsetON - hangolódj a pénzügyekre! elnevezésű online kvíz döntőjén pénteken.

Kiemelte: 36 ezren regisztrálva is próbára tették tudásukat, közülük 150 fiatal bekerült a középdöntőbe, 10-en pedig a döntőbe.

"Ez a verseny egy újabb építőkockája annak, amit a kormány és számos szervezet tesz a fiatalok pénzügyi ismereteinek a kiszélesítésére, a pénzügyi tudatosság növelésére" - mutatott rá Gion Gábor.

A 14-19 éves korcsoportban a zsetonok bajnoka címet Gombos Gergely nyerte, a második helyen Tóth Tamás Bence végzett, a harmadik legjobb eredménnyel pedig Péter Áron zárt.

A 19-24 éves korosztályban Martina Dániel a Szegedi Tudományegyetemről lett a zsetonok mestere, a dobogó második fokára az Óbudai Egyetemen tanuló Pegán Ádám állhatott, a harmadik helyet pedig Kiss Dávid, a Pécsi Tudományegyetem diákja szerezte meg.

A legaktívabb iskolaként a MABISZ (Magyar Biztosítók Szövetsége) különdíját a BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum nyerte 2323 darab kitöltéssel.

A Magyar Bankszövetség által felajánlott különdíjat a legeredményesebb legfiatalabb versenyzőnek Szafián Réka, a Jurisich Miklós Gimnázium tanulója vehette át.

A játék nyerteseit mindkét korcsoportban elektronikai eszközökkel, okostelefonnal, laptoppal, tablettel díjazták.

A PM tájékoztatása szerint a vetélkedőt a Global Money Week és a PÉNZ7 pénzügyi és vállalkozói témahét kísérőprogramjaként szervezték meg. A kezdeményezéshez a minisztérium mellett csatlakozott a Pénziránytű Alapítvány, a Diákhitel Központ Zrt., valamint a Magyar Biztosítók Szövetsége és a Magyar Államkincstár is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!