PM-államtitkár: a gyorsaságon és a hatékonyságon múlik a további fejlődés

Gazdaság, 2019.11.13

Az erősödő nemzetközi verseny folyamatos fejlesztéseket követel meg, ám ezek sikere a döntések gyorsaságán és hatékonyságán múlik - mondta szerdán, az Év projektmenedzsere budapesti díjátadóján a rendezvény fővédnökségét vállaló Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

Rákossy Balázs kifejtette, a globális kihívások megoldásában világszerte csaknem 100 millió projektmenedzser vállal egyre jelentősebb szerepet. Tudásukat mindenütt egyre jobban elismerik, hiszen sokszor ez dönti el az egymást követő technológiai újítások, fejlesztések és szolgáltatások versenyét - tette hozzá. Az államtitkár szerint a felkészült projektmenedzsment hatékonyan járulhat hozzá a versenyképesség erősítéséhez, a hatékony szervezetfejlesztéshez és az innovációk megvalósításához, miközben felügyeli a költségeket, az átláthatóságot, és a kockázatokat. Kulcsszerepet tölthetnek be a magyar gazdaság erősítésében is, hiszen a fejlesztési források jelentős része projekteken keresztül érhető el - hangsúlyozta. Magyarország - mint fogalmazott - soha nem látott mértékben támaszkodhat fejlesztési forrásokra, gazdasága jól működik, növekedése európai viszonylatban is kiemelkedő, foglalkoztatottsága és az érkező befektetések rekordokat döntenek, ezért folytathatja a felzárkózást a fejlettebb államokhoz. Rákossy Balázs közölte, hogy a kormány a térség vezető államává szeretné tenni Magyarországot, így támogat minden kezdeményezést, ami ehhez hozzájárul. Ígérete szerint a beruházási támogatások tovább bővülnek, a vállalkozások javára alakul át a gazdaságszabályozás és az adópolitika, a megkezdett projektek átláthatóbb és költséghatékonyabb állami szervezeteket eredményeznek. Elismerően szólt a magyarországi projektmenedzsmentek fejlődéséről is, de kiemelte, hogy a fejlesztési forrásokat még gyorsabban és összehangoltabban kell az érintettekhez eljuttatni. A Magyar Projektmenedzsment Szövetség elnöke úgy véli, hogy csak a rugalmas, és korszerű módszereket alkalmazó projektmenedzserek felelhetnek meg a szakma előtt álló kihívásoknak. Cserna József a rendezvényen felhívta a figyelmet a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségekre, ám véleménye szerint a projektmenedzsmentek számára továbbra is az emberi tényezők a legfontosabbak. 2019-ben az Év projektmenedzsere díjat Borbényi Katalin, a Generali Biztosító Zrt. projektvezetője kapta, így ő indulhat el a nemzetközi szervezet, az International Project Management Association megmérettetésén is. Borbényi Katalin irányította az Ergo Biztosító akvizíciójának projektjét, amely kiterjedt a szerződésállomány és az ügyfelek átvételére, valamint a biztosítási portfólió zavartalan üzemeltetésére.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!