PM: egyre több magyar vállalkozás léphet be az amerikai piacokra

Gazdaság, 2019.07.15

Magyarország és az Egyesült Államok kapcsolatai a gazdaság és a pénzügyek területén is jobban teljesítenek, egyre több magyar vállalkozás léphet be az amerikai piacokra - emelte ki Varga Mihály, miután hétfőn hivatalában fogadta David B. Cornsteint, az Egyesült Államok budapesti nagykövetét.

A Pénzügyminisztérium MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a miniszter az amerikai lehetőségekről szólva kijelentette: több olyan programba is bekapcsolódhatnak a magyarországi cégek, amelyek az ottani piacra jutásukat segíthetik.

A közleményben jelezték: a tárgyaló felek egyetértettek abban, hogy a magyar-amerikai gazdasági együttműködés eredményes, hiszen az Egyesült Államok Magyarország első számú exportpartnere Európán kívül, az amerikai vállalatok a legjelentősebb EU-n kívüli befektetői közösséget képviselik Magyarországon. Az amerikai befektetők növekvő száma jelzi, hogy a cégek elégedettek a magyarországi üzleti környezettel és a politikai stabilitással - tette hozzá Varga Mihály megemlítve, hogy az Egyesült Államok a harmadik legfontosabb befektető a közvetlen külföldi tőkebefektetések adatait figyelembe véve.

A magyar kormány célja az egyik legversenyképesebb befektetési környezet megteremtése Európában - hangsúlyozta Varga Mihály. Ezért a munkát terhelő adók fokozatos csökkentése és a társaságiadó kulcsának 9 százalékra mérséklése mellett a szakképzés erősítésével is segíti a kormány a vállalkozásokat.

Varga Mihály elmondta: egyre több magyar cég van jelen az amerikai piacon leginkább az infokommunikációs technológiák, valamint a biotechnológia területén. A nemrég felavatott washingtoni Business, Promotion & Development Campus további támogatást fog nyújtani az amerikai piacra belépni szándékozó, innovatív magyar vállalatok számára - jelezte.

A pénzügyminiszter rámutatott: David Cornstein is komoly szerepet vállal a két ország vállalati kapcsolatainak fejlesztésében, a júniusban megrendezett SelectUSA befektetési csúcstalálkozón a magyar üzleti delegáció hivatalos amerikai vezetőjeként vett részt. Fontos eredmény, hogy a tervek szerint 2019 őszétől mintaprogram keretében fogadják az első magyar kiutazó startupokat az Egyesült Államokban - hangsúlyozta a tárcavezető.

Varga Mihály a két ország közötti pénzügyi kapcsolatok szempontjából fontos mérföldkőnek nevezte az adóügyi információcseréről tavaly ősszel kötött megállapodást.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!